Haladékot kapott az Intel

Egy hét haladékot kapott a világ legnagyobb processzorgyártója arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottság (EB) kifogásait tartalmazó formális nyilatkozatra. A dokumentumot még júliusban küldte meg az Intelnek Brüsszel, ezzel jelezve, hogy hivatalos vizsgálatot indít az ügyében. Eredetileg október 8-ig kellett volna a kifogásokra válaszolnia a vállalatnak, de kérésére a határidőt most október 19-re módosították.

Amint arról beszámoltunk, az Intel ellen riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) nyújtott be panaszt Brüsszelnél még 2001-ben, amelyben azzal vádolta meg a vezető processzorgyártót, hogy az törvénytelen módon tartott fenn monopóliumot a piacon, és számos eszközzel próbálta meg az AMD-t a piacról kizárni, illetve a lehetőségeit korlátozni. Az EB azóta vizsgálja az állítások megalapozottságát.

A testület a hatóságokkal együttműködve 2005-ben razziát tartott az Intel, valamint a céggel kapcsolatban álló számítógépgyártók és disztribútorok több európai irodájában. Legutóbb pedig annak kapcsán figyelt fel a vállalatra, hogy az AMD a Metro AG német kiskereskedelmi csoport tulajdonában lévő Media Markt elektronikai áruházlánc esetében vetette fel a verseny korlátozásának gyanúját.

A hivatalos brüsszeli nyilatkozat három vádat fogalmaz meg. Egyrészt azt állítja, hogy az Intel jelentős árkedvezményeket adott a PC-gyártóknak akkor, ha azok vállalták, hogy kizárólag – vagy legalábbis elsősorban – tőle vásárolnak processzorokat. Másrészt a vállalat – szól a vád – fizetett azért a gyártóknak, hogy késleltessék vagy egyenesen mellőzzék az AMD chipjeit használó termékek piaci bevezetését. Harmadrészt pedig az Intel áron alul kínálta a processzorait, amikor az AMD-vel versengett a szervergyártók partnerségéért.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények