Háromezer dolgozót tesz lapátra az Infineon

Bár látványosan növelte üzemi eredményét a harmadik pénzügyi negyedévben, mégis elbocsátásokat jelentett be az Infineon Technologies AG. A németországi központú félvezetőgyártó éves szinten 200 millió eurót remél megspórolni a tízszázalékos, 3000 alkalmazottat érintő és a kedvezőtlen piaci környezet által kikényszerített leépítéssel, melynek költségeit a negyedik trimeszterben számolják el.

Az elsősorban távközlési és hálózati berendezésekbe – többek között az Apple iPhone telefonjába is –, valamint az autóipar számára és egyéb ipari célokra chipeket fejlesztő vállalat árbevétele 1,029 milliárd euró volt, ami az egy évvel korábbi forgalomnál 2 százalékkal több. Az EBIT 97 százalékkal, 71 millió euróra nőtt – ami javarészt a merevlemezes üzletág eladásához kapcsolódó 41 millió eurós tételnek köszönhető –, a nettó profit pedig 45 millió euró volt.

Csoportszinten mégis mínuszos volt az Infineon, mivel a 2006-ban leválasztott Qimonda AG memóriagyártó veszteségének részesedésarányos szelete és az ehhez kapcsolódó cégérték-amortizáció 637 millió euróra rúgott. Ezzel a tétellel a csoportszintű nettó veszteség 592 millió euró volt. Az Infineon régóta szeretne szabadulni többségi tulajdonrészétől a Qimondában, de egyelőre nem talált vevőt a csomagra.

A vállalat szerint a negyedik pénzügyi negyedévben a piaci kockázatot tovább nőnek, és a dollár euróval szembeni gyengélkedése miatt további árerózió várható, ezért az EBIT várhatóan csökkenni fog vagy szinten marad – jósolták.

Azóta történt

Előzmények