Hazaköltözne a Graphisoft

A Graphisoft igazgatósága javaslatot tett a részvényeseknek a társaság székhelyének Magyarországra történő áthelyezéséről – tette közzé a társaság a BÉT honlapján. A javaslat összes mellékletével és a vonatkozó törvények által megkívánt egyéb dokumentumokkal együtt 2005. szeptember 6-án elhelyezésre került a társaság jelenlegi bejegyzése szerinti amszterdami kereskedelmi kamaránál, és az elhelyezés tényét meghirdették a holland NRC Handelsblad című újság hasábjain. A cég előreláthatóan 2005. november elejére rendkívüli közgyűlést kíván összehívni, mely dönteni fog a javaslatról.

A Graphisoft kezdettől fogva elsősorban Magyarországon működött, majd jogi formáját európai részvénytársasággá alakította abból a célból, hogy székhelyét közép, illetve hosszú távon áthelyezhesse. Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásával a hollandiai jelenlét szükségessége megszűnt, míg a társaság európai részvénytársasággá történt 2005. július 27-i hatályú átalakulását követően a székhely Magyarországra történő áthelyezése lehetővé vált. Az áthelyezéssel évi mintegy 150-200 ezer euró adminisztratív és jogi költség megtakarítását várják.

Azóta történt

Előzmények