A múlt hét végén kalózmásolatok készítése és illegális szoftverkereskedelem miatt rekordnak számító 87 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy kaliforniai férfit. A magát bűnösnek valló, 26 éves Nathan Peterson 2003-ban indította el internetes „szoftverdiszkontját” a www.ibackups.net címen, ahol a javasolt kiskereskedelmi áraknál jóval alacsonyabb áron értékesítette olyan gyártók termékeit, mint az Adobe, a Microsoft vagy a Symantec. A szoftvereket – melyekhez Peterson természetesen termékkulcsot is mellékelt – a vásárlás után vagy CD-n kapták meg a vevők, vagy egyszerűen letölthették a weboldalról.
A bolt 2005 februárjáig működött, akkor az FBI bezáratta. A vád szerint Peterson ez alatt az idő alatt 20 millió dollár értékben adott el szoftvereket, és ebből 5,4 millió dollárt tett zsebre. A börtönbüntetés kiszabása mellett a bíróság éppen ekkora összegű kártérítés megfizetésére is kötelezte – ezt egy ipari szervezet, a SIIA számlájára kell átutalnia.
Korábban az Egyesült Államokban ilyen hosszú börtönre szoftverkalózkodás miatt nem ítéltek senkit. Legutóbb, augusztusban ugyanaz a bíró, aki Peterson ügyében is vezette a tárgyalást, hat évre küldött rács mögé egy floridai férfit számítógépes programok illegális kereskedelméért – eddig ez volt a legdrákóibb ítélet.
Hét évet kapott a szoftverkalóz
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Frissült a Photoshop és Premiere Elements
Az Adobe bejelentette a hobbifelhasználóknak szánt szoftverek új generációját.
Szoftver 0
-
A számítástechnikai boltokat is ellenőrzi a BSA
A rendőrséggel együttműködve az idén több mint ezer üzletben járt a szoftverkommandó.
Szoftver 2
-
Újabb hazai warezszervert iktatott ki a rendőrség
A B-52 a BME gyors egyetemi hálózatán működött, és több helyi topsite-ot is kiszolgált – állítja az ASVA.
Közösségi média 53
Előzmények
-
Mától az oroszok is büntetik a kalózokat
Oroszországban egy új törvény szerint öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják az internetes kalózokat.
Társadalom 2
-
Nem tartjuk bűnnek a kalózszoftverek használatát
A Szonda Ipsos felmérése szerint a hackereket ugyan börtönbe juttatnánk, de sok más felett szemet hunyunk.
Társadalom 46
-
Kalózkodás elleni lépések Kínában
Életbe lépett a törvény, amely kötelezi a gyártókat, hogy már a gyárban operációs rendszerrel lássák el masináikat.
Mérleg 2
-
Büntetni fogja a szoftverkalózokat a Vista
Az új operációs rendszer saját magát fogja ellenőrizni, és ha kideríti magáról, hogy illegális, megtagadja a dögös grafikus felület használatát.
Szoftver 501
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- eFootball
- Reklámblokkolók topikja
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Suzuki topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Apple iPhone 15 - a bevált módszer
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- Hardcore café
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- További aktív témák...