Hétszáz új munkahelyet teremt itthon az IBM

Az IBM Magyarországon 6,5 milliárd forint értékű beruházás keretében 700 új munkahelyet teremt szolgáltatási üzletágának bővítése során – jelentette be Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója. Az alkalmazottak 75 százaléka magasan kvalifikált munkaerő, elsősorban főiskolai vagy egyetemi diplomával és kiemelkedő nyelvtudással rendelkező pályakezdő lesz. A munkatársak magas szintű pénzügyi, beszerzési, emberi erőforrás és call center szolgáltatásokat nyújtanak az IBM ügyfeleinek.

A Napi Online kérdésére Paál elmondta, hogy a létszámot rövid időn belül szeretnék elérni, mivel megfelelő mennyiségű szakember található Magyarországon; részben ezért is döntött a cég úgy, hogy hazánkban bővíti üzletágát. A vezérigazgató azonban többszöri nógatásra sem volt hajlandó elárulni, pontosan hány főt foglalkoztat a technológiai vállalat Magyarországon.

Az eseményen szintén részt vevő Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az IBM beruházása kapcsán úgy véli, hogy jól működik az állam beruházásösztönző stratégiája, különösen a magas hozzáadott értéket képviselő, s amúgy is prioritásként kezelt technológiai szektorban. Mindezeknek alapján Magyarország lesz a Közép-Kelet-Európában a tőkebefektetésekért, munkahelyteremtésért és gazdaságfejlesztésért folyó verseny győztese – tette hozzá a miniszter. Kóka elmondta még, hogy 200 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban, amely 7000 munkahelyet teremt, és a jelenleg is zajló tárgyalok alapján 2003 és 2008 között összesen 660 milliárd forint értékű beruházás mintegy 17 000 fő számára biztosíthat állást. Kóka ugyan konkrétumot nem mondott, de jelezte: az informatika területén várható még nagy horderejű beruházási bejelentés a közeljövőben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények