A holland igazságügy-miniszter, Hirsch Ballin visszautasította azt a javaslatot, amely szerint „jogdíjadót” kellene fizetni az USB-s tárolóeszközök után.
Az új illetékfajtát az a holland ipari csoport (SONT) szeretné bevezettetni, amelyik két évvel ezelőtt már megpróbálkozott hasonlóval, amikor az iPodok és a többi mp3-as lejátszók után kívántak olyan adót kivetni, amelyet – állításuk szerint – a magáncélú másolatok miatt elvesztett jövedelem kompenzációjaként a zenészekhez, előadókhoz juttatnának el. Ezt a javaslatot Hirsch Ballin a kereskedelmi szövetségek nyomásának engedve akkor ugyancsak elutasította.
Az USB-tárolókra kivetendő adó tervét szintén nagy felháborodás fogadta. Az eredetileg eszközönként 5 eurócentben, majd kapacitástól függően meghatározott illeték ötletét a fogyasztóvédők igencsak „bizarrnak” tartják, mert véleményük szerint ezeken az eszközökön elsősorban dokumentumokat és képeket tárolnak az emberek. Ugyanakkor a Stichting Thuiskopie, egy holland szerzői jogi szervezet szerint hiba volt meggondolatlanul és ilyen gyorsan elvetni a tervezetet, mert szerintük az USB-tárolók 20–25 százalékát zenetárolásra használják.
Hollandiában nem lesz USB-adó
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: RegHardware
Azóta történt
-
Az EU a szolgáltatót is büntetné a szerzői jog megsértéséért?
Óriási felzúdulást keltett az Európai Bizottság tervezete.
Társadalom 8
-
Szerzői jogi reform: az adathordozók és a zenészek érintettek
A belső piaci biztos a zenészeket támogató határozat mellett az üres adathordozók után fizetendő jogdíjak reformjáról is nyilatkozott.
Mérleg 14
Előzmények
-
Összefognak az informatikusok a szerzői jogdíj jelenlegi rendszere ellen
A magyar informatikai szervezet, az IVSZ is csatlakozott a CLRA José Manuel Barrosóhoz írott nyílt leveléhez.
Mérleg 13
-
Az online zeneletöltés megállíthatatlan
Habár egyre keményebben lépnek fel a kiadók, a letöltések és a letöltők száma egyre nő.
Mérleg 6
-
Steve Jobs szerint értelmetlen a zenék másolásvédelme
Az Apple vezetőjének kiáltványa felrázta az online zeneipar résztvevőit.
Tech 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen