HP termék EU-s személyazonosításhoz

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, a HP vezette konzorcium nyerte el az új schengeni IT-rendszer kialakítására kiírt tendert. A mamutcég a jelek szerint az összeurópai rendszer mellett az egyes tagállamok közigazgatását is megcélozta. A HP Nemzeti Azonosító Rendszere, melyet a múlt héten mutattak be Genfben, ugyanis az elektronikus nemzeti azonosító dokumentumok kiállítására szolgál. A termék már több európai országban működik, többek között Olaszországban is (Magyarország nem tervezi elektronikus személyazonossági igazolvány kiadását, bár a specifikáció már elkészült).

A hagyományosan jó HP-Microsoft együttműködésnek köszönhetően a rendszer .NET alapú, és gond nélkül integrálható Microsoft környezetbe. Ennek köszönhető, hogy a legtöbb helyen gyökeret vert Microsoft rendszert használó kormányzati rendszerek egyszerűen átállíthatók erre a termékre. A szoftver egyébként támogatja a személyi és biometrikus adatok online és off-line felvitelét, ellenőrzését, kezelését, valamint a folyamatos üzletmenetet még katasztrófa esetén is.

Azóta történt

Előzmények