Az „Uber-hatástól” félnek leginkább a topmenedzserek

Az elmúlt években az üzleti kihívások zömmel előre látható forrásból érkeztek. A többek között az Uberhez vagy éppen az Airbnb-hez hasonló, megosztáson alapuló gazdasági szereplők teremtette versenyhelyzetben azonban a legnagyobb cégek vezetői új kihívásokkal szembesülnek – derül ki az IBM Institute for Business Value Redefining Boundaries: The Global C-suite Study című vállalatvezetői felméréséből.

A változás jelentőségét mutatja, hogy idén a két évvel ezelőttinél jó negyedével több megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy saját hagyományos iparágán kívülről kell kihívókra számítania. Két éve 43, idén azonban már 54 százalékuk vélte így. A megkérdezett 5200 felsővezető közül mind többen vélik úgy, hogy a kiszámíthatóságot leginkább a kognitív adatelemzésből származó előrejelzések biztosíthatják.

Az Internet of Things és a kognitív számítástechnika új fordulatot hoz

A felsővezetők szerint a következő 3-5 évben az iparági konvergencia lesz a legnagyobb üzleti hajtóerő és kihívás, ebben a helyzetben pedig azok a vállalatok teljesítenek majd a legjobban, amelyek mind nagyobb hangsúlyt fektetnek kognitív képességeik javítására: „A versenyképesség szempontjából a cégeknek olyan új kihívásokat kell figyelembe venniük, amelyek többsége csak akkor válik láthatóvá, amikor már túl késő tenni ellenük” – nyilatkozta Bridget van Kralingen, az IBM Business Services alelnöke.

A kognitív elemzésen alapuló rendszerek képesek értelmezni és megmutatni az előre nem látható eseményekre utaló trendeket. A prediktív és kognitív elemzések segítséget nyújthatnak a várható események nagyobb biztonságú előrejelzésében, az adott pillanatban még „láthatatlan” versenytársak stratégiájának felfedésében.

A felmérés eredményei szerint idén először – területtől és felelősségi körtől függetlenül – minden felsővezető a technológiát nevezte meg a legfontosabb, üzletmenetet befolyásoló külső tényezőként. A legtöbbek szerint a – ma már mindenki számára elérhető – felhőalapú megoldások, a mobiltechnológia, a „dolgok internete” (Internet of Things), illetve a kognitív számítástechnika lehet az, ami forradalmi változást hoz saját iparágában. A legjobban teljesítő vállalatok vezetőinek negyede úgy véli, ez utóbbira különös figyelmet kell fordítani az elkövetkező években. Hasonló változást sejtet, hogy a két éve még a kockázati listák alsó részén szereplő IT-biztonság megteremtése mára a válaszadók több mint kétharmada szerint a legfontosabb feladatot jelenti.

Az Uber-félelem

A hagyományos üzletmenetre a jobb és/vagy olcsóbb szolgáltatást nyújtó, sokszor kívülről érkező versenytársak jelentik a legnagyobb kockázatot. A tradicionális szereplőknek ma már az akár teljesen eltérő üzleti modellel színre lépő kisebb, rugalmasabb működésű szereplőkkel kell felvenniük a versenyt. Az akár naponta megjelenő szolgáltatók kiszorító hatása ráadásul sok esetben egyáltalán nem fokozatos: rövid idő alatt egész iparágakat formálnak újra ezek a cégek, elsodorva szinte bárkit, aki az útjukba áll. „Igazán kockázatossá az teszi a jelenlegi helyzetet, hogy az új szereplők többsége kezdetben nem is azonosítható versenytársként” –hangsúlyozta Piotr Ruszowski, a Mondial Assistance marketingigazgatója.

A vezetők élesebb képet akarnak a fogyasztóról

Az „Uber-hatás” korában a megérzések és a korábbi sikerek már nem elegendőek az előrelépéshez. A közeljövő piaci fordulatainak felmérése a legtöbb vezető számára ugyanakkor továbbra is komoly nehézséget okoz. Nem segíti az alkalmazkodást, hogy az új trendek és technológiák feltérképezésére csupán a megkérdezettek fele elemzi mélyebben a vásárlói és ügyfélvisszajelzéseket – bár már két éve a vezetők 60 százaléka tervezte a visszacsatolások direkt felhasználását. Még rosszabb a helyzet a közösségi média ilyen célú felhasználásában: a cégek kevesebb mint harmada él a lehetőséggel, hogy ügyfelei és vásárlói véleményét valamely közösségi fórumról  begyűjtse és elemezze. A helyzet változhat, hiszen a legtöbb cégvezető számára ma már elsődleges feladat az ügyfél-elkötelezettséget növelő technikák fejlesztése, kétharmaduk egyénként helyezne nagyobb hangsúlyt vásárlóira (szemben a két évvel ezelőtti 22 százalékkal). Nyolctizedük a gyakoribb digitális interakcióban látja az előrelépés lehetőségét, míg két éve alig ötödük nyilatkozott így.

A felsővezetők 48 százaléka már felismerte a hagyományos rendszerek lazításában és így a decentralizáltabb döntéshozatali formák kialakításában rejlő lehetőségeket. Több mint 50 százalékuk arra is hajlandó, hogy külső forrásból szerezzen be innovatív megoldásokat, 70 százalékuk pedig partneri hálózatát bővítené az üzleti sikerek érdekében.

Módszertan

Az IBM Global C-Suite Study idei kutatása immár a 18. hasonló felmérés. Az 5200 felsővezető megkérdezésén alapuló elemzés során az IBM Watson Analytics mesterséges intelligencián alapuló elemzőképességeit is felhasználták. A kutatásban vezérigazgatók, marketing-, pénzügyi és informatikai vezetők vettek részt, 70 országból és 21 iparágból.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények