Budapesten gátolták, Vilniusban támogatják az Ubert

Tegnap a litván főváros, Vilnius polgármestere, Remigijus Šimašius és Alexander Lobov, az Uber nemzetközi fejlesztésekért felelős vezetője egy szándéknyilatkozatot írtak alá, melyben a felek közlik, hogy közösen fogják kialakítani az Uber működésének feltételeit.

A polgármester sajtóközleményében elmondta, hogy új minőségű szolgáltatásra van szükségük ahhoz, hogy az „okos város” fejlesztését támogassák: „Egy minden szempontból megfelelő és gyors autómegosztó szolgáltatást akarunk, hogy csökkentsük a forgalmat. Az Uber a hagyományos taxiszolgáltatás alternatívája.”

A megállapodás értelmében az Uber hamarosan elindít egy pilot projektet Vilniusban – bár bizonyos mértékig már most is jelen vannak, mivel sok vilniusinak már ott van a telefonján az alkalmazás, melyet külföldön már gyakran használnak. Sőt, az Ubernek már van egy IT-csapata is a fővárosban, de eddig nem voltak helyi feladataik.

Az ilyen típusú sharing szolgáltatásról egyelőre még nem rendelkezik jogszabály sem Litvániában, sem Vilniusban, de az Uber legális működéséhez erre szükség van – ezt a döntést a kormánynak kell meghoznia, és a városvezetés tapasztalataival segíti majd ezt a folyamatot, hogy olyan környezet alakuljon ki, ami mind a hagyományos taxisoknak, mind az Uber sofőrjeinek, mind a fogyasztóknak megfelel.

A helyi taxis szakszervezet vezetője természetesen nem örül a polgármester lépésének, és ugyanazzal érvelt, mint kollégái szerte a világon: a taxisokra ezerféle teher nehezedik, míg az Uber-sofőrök ezek többsége alól mentesek.

Az Uber egyébként folyamatosan terjeszkedik, emellett szinte havonta érkeznek újabb nagybefektetők hozzájuk – jelenleg a világ 63 országában 344 városban vannak jelen, ezek közül 21 európai.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Uber

Azóta történt

Előzmények