Az IBM az elmúlt hónapokban látványosan elkezdte előtérbe tolni a korábban leginkább a 2011-es, Jeopardy nevű amerikai vetélkedőben elért kiemelkedő eredményéről ismert kognitív számítási technológiát. Watson akkor jelentős fölénnyel győzte le korábbi csúcstartó emberi ellenfeleit, ezzel megmutatva, hogy a természetes emberi beszéd és a feltett kérdések értelmezése, és a válaszok “megfogalmazásához” szükséges adatbázistechnológia olyan szinten áll, hogy akár komoly nagyvállalati és ipari környezetben is alkalmazni lehetne.
A fejlesztésre azonban elég visszafogott volt a kereslet, tavaly év végéig még százmillió dollárt sem hozott az IBM-nek. A vállalat ezért úgy döntött, hogy ha már egy méregdrágán kifejlesztett és potenciálisan nagy nyereséggel kecsegtető technológián ül, az egyre kevésbé jövedelmező hardvergyártás fokozatos leépítése mellett megpróbálja a Watsont fejlődése egyik alappillérévé tenni. Az egymilliárd dolláros befektetéssel létrehozott Watson Group a várakozások szerint 2018-ra évi egymilliárdos üzletággá fogja kinőni magát, az IBM pedig próbálja meggyőzni a fejlesztőket, hogy kezdjék el használni a technológiát. Elindította a Watson Fejlesztői Felhő programot, tegnap pedig Barcelonában, a Mobile World Congress kiállításon meghirdetett egy 3 hónapos versenyt a mobilfejlesztők részére, Watson Mobile Developer Challenge néven.
A verseny keretében a fejlesztőktől a Watson mobilos felhasználására irányuló ötleteket és programkezdeményeket, prototípusokat várnak, a jelentkezők közül végül hármat fognak kiválsztani, akik bekerülnek a Watson Ecosystem programba, és a későbbiekben folyamatosan segítséget kapnak majd a vállalattól egy kereskedelmi alkalmazás létrehozásához.