A Google mellett a Microsoft is támogatja Indiát

A szubkontinensen folyik egy nagyszabású program, mely a Digital India nevet viseli, és legfőbb célja, hogy azokat az embereket is bevonják a digitális világba, akik jelenleg nem férnek hozzá a modern technológiához.

Ebbe a programba társult most be a Google és a Microsoft.

A Google jelentette be hamarabb támogatási szándékát: ők 400 vasútállomáson fognak (kezdetben) ingyenes WiFi hotspotokat felállítani. A vállalat ígérete szerint igen gyors kapcsolatra lesz lehetőség, akár stream HD videókat is lehet majd nézni.

Nem sokkal ez után a Microsoft is bejelentette projektjét: ők azt vállalták, hogy 500 ezer indiai falut látnak el olcsó széles sávú internetkapcsolattal. Részleteket a következő napokban közölnek, de annyit lehet tudni, hogy ugyanúgy oldják meg a fejlesztést, ahogy azt sikeresen megvalósították már Afrikában: a nem használt rádiófrekvenciákon fogják biztosítani az internetet.

Azóta történt

Előzmények

  • Elutasították a Google fellebbezését

    Franciaországban tovább folytatódik a huzavona a felejtés jogának alkalmazásáról.

  • Google Aura Project

    Viselhető eszközökkel foglalkozik, a részletekről nem sokat tudni, de nyár óta így hívják a Google Glass utódját is fejlesztő részleget.

  • Google-Microsoft: szívatások

    A Microsoft rugalmatlansággal vádolja a Google-t, ők viszont azt állítják: a cégnek elég ideje volt a javításra, a szabályokat pedig be kell tartani.