„minek az internet?”

Ma, a konzultáció aktuális fázisának lezárásaként az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció vezetője, Deutsch Tamás egy sajtótájékoztatón megköszönte a téma iránt érdeklődőknek, hogy az InternetKon első szakaszában több ezer kérdésjavaslatot fogalmaztak meg és juttattak el internetkon.hu oldalra.

A miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy február 3. és március 26. között 68 ezren látogattak el a konzultáció honlapjára. A 4618 bejegyzésből 2770 tartalmazott kérdés- és témajavaslatot, ezek 1152 konkrét kérdést jelentettek. Külön kitért arra, hogy a kérdés- és témajavaslatokat a beérkezés sorrendjében, szerkesztetlen formában tette közzé az internetkon.hu oldal. (Emlékeztetnénk arra, hogy a javaslattétel fázisában nem volt mód arra, hogy a felhasználók kövessék a felkerülő javaslatokat, és így természetesen véleményezésre sem nyílt lehetőség, ugyanakkor most láthatóan valóban szerkesztetlenül, egyenesben közölték a beérkezett javaslatokat.)

Deutsch Tamás, az InternetKon vezetője elmondta: a magyar közélet első digitális platformon megvalósuló társadalmi párbeszéde során a kérdések döntő többségét nem szakmai érdeklődők, hanem laikusok küldték, zömmel a digitális fejlesztések legfontosabb kulcspontjait érintve. Ezek között említette a lehetőleg széles sávú internetkapcsolat mindenki számára hozzáférhetővé tételét, a megfizethető és mind jobb színvonalú szolgáltatást, a digitális kompetenciák, a felhasználói tudatosság erősítését, az elérhető tartalom színvonalasabbá tételét, valamint a fogyasztóvédelmi, felhasználó biztonsági témákat.

Özönlöttek a javaslatok

Az internetkon.hu látogatói statisztikáiról szólva a miniszterelnöki biztos elmondta: a 2770 kérdés- és témajavaslat 51 százaléka az oldal indulását követő első héten érkezett; a legnagyobb felhasználói aktivitást este hat és tizenegy óra között mérték, ekkor érkezett a javaslatok 32 százaléka, míg a hét legnépszerűbb napja a szerda volt: a felvetések 30 százalékát ekkor küldték be.

Sikeres és eredményes volt a kérdés- és témajavaslatokat begyűjtő szakasz – mondta a konzultációs folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos, és hozzátette: tíz napon belül állítja össze azt a 20 pontból álló kérdéssorjavaslatot, amelyről az azt követő két hétben egyeztet még az érintettekkel. A végleges kérdéssorról április végén dönthet a kormány, és ezután májustól júliusig szavazhat minden, 14. életévét betöltött magyar polgár. Az eredményeket szeptemberre összesítik és terjesztik a kormány elé.

Nehéz lesz

Csemegézni bőségesen lehet a javaslatok között, de úgy el lehet veszni közöttük a 265 oldalas dokumentumban, hogy az elemzés feladatát meghagyjuk az InternetKon kitalálóinak, mi itt csak a közzétett dokumentum első és utolsó négy javaslatát idézzük szó szerint, hogy érzékeltessük a feladat nagyságát és minőségét.

  • Javaslatom,hogy legyen mindenki számára elérhető és ingyenes a net.
  • Lehessen-e hazudni az interneten? Az interneten sokan névtelenségbe burkolózva hazugságokat terjesztenek. Kiegészítse-e a parlament az alktományt az internetes hazudozás tilalmával?
  • Az internet születésétől fogva szabad: aki rendelkezik hozzáféréssel, elvben akármilyen információt megoszthat. Az internetes kommunikációnak – a hozzáférésen kívül – nincsenek fizikai korlátai. Vannak azonban olyan értékek – például az emberi becsület, a szerzői jogi, előadóművészi teljesítménybe fektetett kreativitás és munka, mások magánélete,
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy minden határon túli magyar állampolgárnak alanyi jogon járjon az internet

[…]

  • Ön szerint szükség lenne-e a készpénzforgalom teljes megszüntetésére, hogy minden pénzforgalom elektronikus legyen, ezzel ellenőrizhetővé téve minden pénzmozgást, így az adócsalást és a pénzmosást könnyebben lenyomozhatóvá téve?
  • Hogy tudja támogatni az ifrastruktúrát a Kormány a GDP arányában?
  • Legyen-e állami hírportál?
  • Ön elfogadhatónak tartja, hogy a mindenki számára egyformán elérhető szabad, semleges internet kapcsolatot megkurtítsák gazdasági szempontok alapján?

Azóta történt

Előzmények