Szép magyar siker a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián

A közép-európai diákolimpián komoly sikereket elérő négyfős magyar diákcsapat két tagja egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett az Indonéziában zajló Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI).

Míg a tavalyi IOI a pandémia miatt teljes egészében online zajlott, az IOI 2022-t augusztus 7. és 15. között fizikailag is megtartották Jáva szigetén, az ország egyik fő kulturális központjának számító Yogyakarta városában.

Az idei IOI-n 88 ország 349 diákja mérte össze tudását az alapvető középiskolai feladatoknál jóval nehezebb feladatok megoldásában: a négyfős magyar csapat két tagja a helyszínen, két tagja pedig az ELTE Informatikai Karának budapesti laborjából kapcsolódott be a versenybe.

Elért pontszámai alapján Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), ezüstérmet, Czanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) pedig bronzérmet szerzett az IOI 2022-n. Dicséretben részesült (honorable mention) a másik két magyar versenyző, Németh Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) és Máté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest).

 

A magyar csapat
[+]

 

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia szervezői a 349 versenyző közül a legmagasabb pontszámot elérő 30 versenyzőt díjazták arany-, 58 versenyzőt ezüst-, illetve 88 versenyzőt bronzéremmel, a legalább egy teljes versenyfeladatot megoldó nem érmeseket pedig dicsérő oklevéllel. Az IOI 2022-n részt vevő magyar diákcsapat két héttel korábban a közép-európai regionális diákolimpiáról, a CEOI-ról három ezüst-, és egy bronzéremmel tért haza.

A magyar diákok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az IOI 2022-re. Csapatvezetőjük dr. Horváth Gyula, a Neumann Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának alelnöke, a csapatvezető-helyettesük pedig dr. Horváth Győző, az ELTE Informatikai Karának tanszékvezetője volt. Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke az IOI nemzetközi szervezőbizottságának színeiben kísérte el a csapatot Indonéziába.

A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia azért is kiemelt fontosságú, mert jövőre Szegeden versenyezhet majd 92 ország közel 400 diákja, ugyanis Magyarország rendezi az IOI 2023-at.

Az IOI 2022 teljes eredménylistáját ezen a linkenlehet megtekinteni.

Azóta történt

Előzmények