IT-nagyvállalatok tanúskodnak a Microsoft ellen

Újabb szakmai szervezet jelezte igényét a Microsoft elleni európai vizsgálatban való részvételre. Az egyebek mellett a Nokiát, az Oracle-t és az IBM-et is tagjai közé számláló Európai Bizottság az Interoperábilis Rendszerekért (ECIS) nevű lobbicsoport a szoftvervállalat ellen kíván fellépni a várhatóan évekig elhúzódó fellebbezési eljárás során – jelentette a Reuters a Financial Times beszámolójára hivatkozva.

Amint az ismert, az október végén leköszönt korábbi versenyügyi biztos, Mario Monti által vezetett bizottság – öt évig tartó vizsgálódás után – tavaly márciusban megállapította, hogy az amerikai szoftvervállalat megsértette az uniós versenyügyi törvényeket a szerver operációs rendszerek és médialejátszó alkalmazások piacán meglévő domináns helyzetének kihasználásával, és rekordösszegű, 497 millió eurós bírságot szabott ki a cégre. A testület egyben kötelezte a Microsoftot, hogy hozza nyilvánosságra azokat a technikai információkat, melyek lehetővé teszik a rivális szoftvergyártók számára a Windows operációs rendszert futtató kliensekkel és kiszolgálókkal teljes mértékben együttműködő szerver operációs rendszerek fejlesztését és dobjon piacra egy olyan Windows-változatot is, amely nem tartalmazza a Windows Media Player médialejátszó alkalmazást.

Június elején a Microsoft megfellebbezte a döntést az európai Elsőfokú Bíróságnál, majd néhány hétre rá azért folyamodott ismét a luxembourgi testülethez, hogy az a fellebbezés érdemi elbírálásáig – mely akár öt évig is eltarthat – függessze fel a kiszabott szankciókat. A végrehajtást ugyan nem sikerült elodáznia, ám az ítélet felülvizsgálata folyamatban van.

Elképzelhető, hogy az ECIS már nem tud főszerepet vállalni a fellebbezést érdemben vizsgáló eljárásban, mivel lekéste a jelentkezés decemberi határidejét, de a szervezet tagjai – melyek között olyan szoftvervállalatok is megtalálhatók, mint a Red Hat vagy RealNetworks – jogi tanácsadóként még akkor is segíthetik az EB munkáját – írja a szemléjében a Reuters. Eddig a Microsoft mellett öt, a bizottság mellett pedig négy fél – vállalatok és szakmai szervezetek – szerzett jogot a közbenjárásra.

Előzmények