A parlament informatikai bizottsága kedden zárt ülésen hozott egy fontos határozatot, mely három nagy kormányzati informatikai projektet érint. Erről az eseményről sajnos csak a Hír TV elfogulatlannak nem nevezhető tudósításából értesülhettünk, pedig közügyről, méghozzá nem is akármilyen súlyú közügyről van szó: a három beruházás értéke összesen 30 milliárd forint, ám nem csak a nagyságrend számít, hanem az is, hogy a határozat a három projekt számára korlátozott mentességet biztosít a közbeszerzési törvény előírásai alól.

Az említett tudósítás szenzációhajhász, illetve elkötelezett hangneme elfedi a probléma összetettségét. A három kormányzati projekt – az elektronikus kormányzati gerinchálózat, a  közszférába tartozó szerveket összefogó KözHáló program, valamint az úgynevezett „páneurópai szolgáltatás”, amelyet a Magyarországon tartózkodó külföldiek használhatnak ügyintézésre – technológiai és üzemeltetési hátterének kialakítása nyilvánvalóan állami feladat, s a keddi ülés témája az volt, hogy milyen módon teremtsék meg ennek feltételeit. A bizottság végül úgy döntött, hogy a fenti projekteket kiemeli a közbeszerzési törvény hatálya alól, pontosabban annak egy speciális, módosított rendelkezése alapján szabályozzák. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy az e fejlesztések megvalósítására kiírott pályázatok nem lesznek nyíltak, hanem a szakmai körökben csak „143-asként” emlegetett kormányrendelet alapján hirdetik meg.

A „143-as” a különleges közbeszerzéseket szabályozza („143/2004. [IV. 29.] Korm. rendelet az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól”), s ez alapján lehet mentességet adni az alól az előírás alól, amely általánosságban igyekszik a versenysemlegességet biztosítani. E rendelet alkalmazására általában akkor kerül sor, ha nemzetbiztonsági okokból kockázatos lenne az Európai Unió által előírt szabályok alapján teljesen nyílt versenyt hirdetni (egy szélsőséges példa: nyilvánvalóan nem lenne helyes mondjuk egy, a Kajmán-szigeteken bejegyzett, noname offshore céget megbízni a paksi atomerőmű informatikai rendszerének megtervezésével és üzemeltetésével).

A fent említett projektek megvalósítása anyagilag gyümölcsöző vállalkozás, ugyanakkor a rendszerek megtervezői és üzemeltetői szigorúan bizalmas adatokhoz juthatnak hozzá – mind a magyar polgárokat, mind a magyar államot illetően, ezért az óvatosság érthető. Ugyanakkor Baja Ferenc informatikai kormánybiztos túlságosan általánosan indokolta meg a bizottság döntését („Minden ország a világon védi ezeket az adatokat, állampolgárai érdekei okán is, intézményi érdekei okán is, ezért szűri azokat a cégeket, amelyek ilyen típusú rendszerekhez, ezeknek a tervezési rendszereihez, műszaki rendszereihez, adatvédelmi kapcsolataihoz hozzáférhetnek”), ezért igyekeztünk megtudni, hogy valóban indokolt-e az a megoldás, ami ilyenkor szokásos: a zárt pályázaton csak olyan cégek indulnak, amelyeket a kormányzat elfogad, feltételeinek megfelel. A laikusban ugyanis felmerül az, hogy miért nem nyílt a pályázat, s szükséges titoktartási nyilatkozatot miért nem a nyertestől kérik majd a végén.

Határterület, kompromisszumok

Az IT café megkereste ez ügyben a kormányszóvivői irodát, ahonnan az Infokommunikációs Államtitkárság Sajtóirodjának nevében kaptunk választ. E szöveg elmondja, hogy a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer fejlesztése során mind az uniós irányelveket, mind a hazai biztonsági előírásokat be kell tartania az államigazgatásnak. Egy homályos pontot is megvilágítanak: arra nincs lehetőség, hogy nyílt pályázatot írjanak ki egy ilyen ügyben, ugyanis törvényi ütközés van: a fent említett, nemzetbiztonságilag, illetve adatvédelmileg kiemelten fontos szolgáltatásokat, rendszereket csakis olyan cégek biztosíthatnak, melyek átestek a nemzetbiztonsági, egyéb jogszabályokban előírt módon történő átvilágításon, ám ezt egy nyílt versenyben nem lehet előírni, ezért csakis a zárt pályáztatás jöhet szóba. Fontos azonban hozzátenni, hogy azok a cégek, amelyek bekerülnek ebbe a zárt körbe, itt már versenyeznek: a benn lévők nem automatikusan kapnak megrendeléseket.

Mivel még mindig maradtak kérdéseink, megkerestük a téma egyik elismert szakemberét, Kerémi Andrást, aki az Informatikai Vállalkozások Szövetségének közbeszerzési szakértője. Kerémi kérdéseinkre elmondta, hogy ő valójában kissé „eretnek” a témában, mivel bizonyos területeken kifejezetten hasznosnak találja a korlátozásokat, s emiatt gyakran konfrontálódik a szakmabeli véleményalkotókkal is. A szakember ugyanis úgy véli, hogy a jelenlegi körülmények között (amikor az „infoháborúk” veszélye már nem sci-fi, hanem napi realitás) könnyelműség lenne a kontroll nélküli rendszerépítés.

Magyarán: Kerémi András nem pártolja azt, hogy akkor, amikor nemzetállami versengések, konfliktusok léteznek, amikor maffiózók könnyedén alapíthatnak versenyképes informatikai cégeket, akkor a közösségi, a polgárok alapadatait kezelő rendszerek kiépítése teljesen nyílt verseny formájában dőljön el. Úgy gondolja, hogy képtelen helyzet lenne az, ha bármilyen állami rendszer üzemeltetését átengednénk mondjuk egy ukrán bűnözői csoport által pénzelt informatikai cégnek. Ennek megelőzése csak úgy lehetséges, ha az állam előre válogat, nem enged mindenkit pályázni.

Kerémi Andás ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy bár ezt a szigorú kontrollt szükségesnek tartja, azt még nem látja tisztázottnak, hogy hogyan lehet a kiválasztás döntési mechanizmusát úgy kialakítani, hogy ebből a korrupciót a lehető legkeményebben ki lehessen zárni: az nekünk a jó, ha hazai kézben van a kritikus rendszerek tervezése és üzemeltetése, ám  arra még nem léteznek szervezeti és szabályozási garanciák, hogy mindezeket a megbízásokat azok a magyar cégek kapják, akik tényleg meg is tudják csinálni, illetve a globalizálódó világban arra is kell figyelni, hogy ne olyan vállalatok legyenek érdekeltek, akik esetében a magyar vállalkozás csak fedőcég, mögötte egy multi van, mivel akkor a nemzetbiztonsági elvárás nem fog teljesülni.