A Sun Microsystems múlt csütörtökön harangozta be, és tegnap tette letölthetővé a Java Runtime Environment 6-os verziójának 17-es számú frissítését, mely kritikus biztonsági javításokat tartalmaz, ezért telepítése feltétlenül szükséges. A befoltozott biztonsági rések száma összesen 12-re rúg, hat különböző riasztás formájában kerültek felsorolásra.
A nem angol nyelvű Windowst futtató felhasználóknak különösen ajánlott, hogy látogassanak el a Sun honlapjára, és manuálisan töltsék le az új kiadást, mivel a 6869694-es számú hibának köszönhetően a platform helytelenül frissnek jelentheti állapotát, holott valójában már elavult. A probléma az összes verziót érinti, az augusztusban kibocsátott JRE 6 Update 16-ot és elődeit is.
Frissítse a Javát!
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Sun Microsystems
Azóta történt
-
Minden Windows veszélyben van a Java hibái miatt
A friss bejelentések szerint olyan alapvető biztonsági hiányosságokkal rendelkezik a Java, mely kritikus kockázatokat jelent.
Biztonság 25
Előzmények
-
Háromezer dolgozót tesz lapátra a Sun
A vállalat újabb nagyszabású leépítést jelentett be az Oracle-akvizíció elhúzódására való tekintettel.
Mérleg 2
-
Európának nem tetszik az Oracle-Sun házasság
Bár a nyár végére tervezték, legkorábban jövőre egyesülhet a két vállalat. Az EB az adatbázis-kezelő szoftverek piaca miatt aggódik.
Mérleg 3
-
Van új a Nap alatt: erősít és felhősít a Sun
Nyáron két cloud computing szolgáltatása startol el, itthon az x86-os szerverpiacból hasítana magának nagyobb szeletet a Sun Microsystems.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Kerékpárosok, bringások ide!
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Politika
- Samsung Galaxy Watch4 és Watch4 Classic - próbawearzió
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- Kupon kunyeráló
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...