Jó negyedévet zárt a Red Hat

Pénzügyileg sikeres negyedévet tudhat maga mögött a Red Hat. A 2008. évi második pénzügyi negyedévben némileg felülmúlták az elemzői várakozásokat, 163,6 millió dollár helyett 164,4 millió dollár volt a bevétel. Az előző negyedévhez képest 5 százalékos a növekedés, a tavalyi év hasonló időszakához képest viszont 29 százalék. A nettó nyereség 21,1 millió dollár volt, 16 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi 18,2 millió. Bizalomra adhat okot az a tény, hogy a „Vörös kalaposok” felvásárolták a KVM virtualizációs megoldásokat fejlesztő Qumranet Inc. nevű céget, és az így birtokukba jutó szoftverekkel teljes körű virtualizációs megoldást nyújthatnak ügyfeleiknek.

Kérdéses azonban, hogy a Red Hat képes lesz-e ellensúlyozni az esetlegesen megrendült bizalmat a cég iránt, a közelmúltban ugyanis számos olyan esemény történt, amelyek nem vetnek jó fényt a társaságra.

Még augusztusban derült ki, hogy illetéktelenek feltörték az ingyenes Fedora projekt és a Red Hat egyes szervereit – többek között a Fedora csomagok aláírására használtat is. A probléma detektálása után a cég megtette a szükséges lépéseket, és értesítette a Red Hat Enterprise Linux rendszereket futtató ügyfeleket is. A rossz hírek közé tartozik az is, hogy nem működik a livna repó buildrendszere, így a Fedora 8 és 9 rendszerekhez kernelmodulok, illetve csomagok sem érhetőek el lefordított formában. Mindezeken túl pedig az Anaconda problémái miatt csúszik a Fedora 10 kiadása is.

Azóta történt

Előzmények