Jöhet a Linux éve

Jim Whitehurst
Jim Whitehurst

Jim Whitehurst, a Red Hat vezérigazgatója a Computerworld-nek arról beszélt, hogy milyen előnyei származhatnak a nyílt forráskódú szoftvereknek a gazdasági válságból. Ő úgy számol, hogy a nyílt szoftverek sokkal erősebbek lesznek a válság befejeztével, mint zárt forráskódú, kereskedelmi társaik. Mint arról korábban írtunk, a Red Hat 2008. évi második pénzügyi negyedéves bevételei 29 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. Az előfizetésekből származó bevételek szintén két számjegyű növekedést mutattak, túlszárnyalva az elemzők várakozásait. Whitehurst szerint bár a recesszió miatt valószínűleg kevesebb új projekt indul a jövőben, a nyílt forráskód gazdasági előnyei váltásra ösztönözhetik a kereskedelmi programokat használó vállalatokat.

„Sok informatikai vezetővel beszéltem, akik csak Microsoft-programokat használnak, nyílt forrásúakat egyáltalán nem, de az üzemi költségek leszorításának már most is érezhető kényszere miatt hozzánk fordulnak tervekért, hogy miként tudnák a költségeiket nyílt forráskódú szoftverek használatával csökkenteni. Vannak olyan vásárlóink, akik effektíve kidobták a WebLogicot vagy a WebSphere-t és JBoss-ra váltottak; ebből kifolyólag azt gondolom, hogy jó néhány új ügyfelet szerezhetünk azok között a vállalatok között, melyek így terveznek spórolni. Látni fogjuk majd az elkövetkező 6-9 hónapban, de az nem kérdéses, hogy a nyílt forráskód ebből jobban fog kijönni, mint zárt forrásban érdekelt vetélytársaink” – nyilatkozta a „vörös kalaposok” vezetője.

Aki, amióta az év elején átvette a vállalat irányítását, megfigyelhette, hogy ma a megoldásaik elsősorban olyan high-tech cégek körében népszerűek, amelyek az IT-ból élnek – és ezen változtatni szeretne. „Azon fáradozunk, hogy a kereskedelmi rendszereink tükrözzék a technikai rendszereinket. Az általunk elvégzett tesztek, az általunk nyújtott tanúsítványok, a teljesítménymérések, a szolgáltatási megállapodások (Service Level Agreements), a dokumentáció, a lokalizáció és különösen a támogatási rendszerünk, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a nagyvállalatok számára is fogyaszthatóvá tegyük a nyílt forráskódot. A következő lépés magától értetődő: a kevésbé szakértő ügyfelek számára is könnyen emészthetővé kell tenni a szoftvereket” – mondta.

Vissza a kernelbe

Whitehurst szerint a különbség köztük és az összes többi nagyvállalati Linux-disztribúció között az, hogy a Red Hat ragaszkodik ahhoz, hogy az operációs rendszerük változásai visszakerüljenek a Linux-kernelbe. „Előfordult már, hogy a megrendelőink ilyen-olyan kérésekkel kerestek meg minket, hogy ezt-azt tegyünk bele a rendszerünkbe, amit mi nem vállalunk, mert ha nem sikerül a kernelbe hivatalosan beépíteni a módosításokat, akkor a következő Linux-frissítésnél már nem lesz szabványos a rendszer, hanem egy különálló megoldás lesz, amit ettől még támogatni kell. Nem tudsz fejlődni, ha nem adsz vissza minden fejlesztést a közösségnek. Mi azt mondjuk, hogy 100 százalékig nyílt forrást használunk, a kereskedelmi disztribútorok közül mi adunk hozzá a legtöbbet a Linuxhoz, ennélfogva nekünk van a legnagyobb esélyünk arra, hogy a változtatásainkat felfelé, a projektek karbantartói felé eljuttassuk. Szóval ha egy ügyfélnek van olyan kívánsága, melyet később viszont szeretne látni a rendszerben, mi tudjuk megcsinálni neki” – vázolta a cég működési modelljét.

A Red Hat-vezér azt is elmondta, hogy a Linuxba épített biztonsági funkciók miatt a cég különösen kedvelt a hadseregnél, valamint a nemzetbiztonsági és hírszerző szerveknél. „Az idén voltam Oroszországban, ahol az RHEL (Red Hat Enterprise Linux) az orosz hadsereg által elfogadott legbiztonságosabb operációs rendszer, ezért a hadseregnek és a kormánynak vannak olyan alkalmazásai, melyek kizárólag az RHEL-en futnak. Ironikus, hogy a rendszer amiatt az SELinux miatt ilyen biztonságos, melyet az amerikai nemzetbiztonsági hivatal fejlesztett” – magyarázta.

Whitehurst Ausztráliában nyilatkozott a szaklapnak, ahova azért érkezett, hogy bemutassa az Open Source Collaborative Innovation (OSCI) programot, amellyel az ausztrál gazdaság kulcsszektoraiban szeretnék elérhetővé tenni a nyílt forráskódú szoftvereket. „Ausztrália nagyon fontos piac számunkra, az utóbbi években nagyon sikeresek voltunk itt. Igen fejlett az IT-piac, és nagy az érdeklődés a nyílt forráskód iránt” - nyilatkozta.

Azóta történt

Előzmények