Minden, az online, illetve a hagyományos zenefogyasztás gazdasági hatásait tárgyaló tanulmányt érdemes kritikával fogadni, ám most egy olyan kimutatás látott napvilágot, melyet egy brit kiadó gazdasági szakértője készített, s az előfeltevésekkel ellentétben Will Page azt mutatta ki, hogy bár a zeneipar hagyományos hanghordozókon történő értékesítése valóban csökkent az elmúlt években, ám összességében az iparág bevételei Nagy-Britanniában 2007-hez képest 2008-ra 4,7 százalékkal nőttek.
A Page által elkészített elemzés nóvuma, hogy igen alaposan, a különféle értékesítési területeket összevetve nézi meg a tendenciákat. Tanulmányából kiderül, hogy az elemzett időszakban a digitális zenék eladása 50 százalékkal emelkedett, míg a fizikai hordozókon (CD, DVD) eladott zenék forgalma 10 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a koncertjegyek eladása ebben az intervallumban 13 százalékkal emelkedett. A teljes zenei piacot tekintve arra a meglepő(?) eredményre jutott Page, hogy az elmúlt évben a fogyasztók zenei költése 3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – emellett drasztikus mértékben emelkedtek a zeneipar bevételei a licenc-, hirdetési, illetve szponzorációs területeken. Ennek köszönhetően az Egyesült Királyság zeneipara 2008-ban 5,9 milliárd dollárnyi bevételt termelt, ami 4,7 százalékos növekedés 2007-hez képest. Ha magvasan (és persze a részleteket elfedően) akarunk fogalmazni, akkor az lehet mondani, hogy a tanulmány adatai szerint az online zene jelenléte, ennek marketingértéke összességében kifejezetten pozitív hatást gyakorolt az iparág bevételeire – és akár még azt az eretnek kijelentést is meg lehet kockáztatni, hogy a netes kalózkodás jelentős részt vállalt abból, hogy a kiadók bevételei emelkedjenek.
A jelentés ugyanakkor rámutat egy égető, a jövőt illető problémára is; a hagyományos kiadói rendszernek abban volt nélkülözhetetlen szerepe, hogy a tartalmat kínálókat (elsősorban zenészeket) befektetőkként támogatta: finanszírozták a lemezfelvételeket, a reklámkampányokat, a koncerteket stb. Ám ez a modell megrendülni látszik, mivel a technológiai monopólium már nem létezik, a marketingtevékenységet meg akár maga a zenekar, énekes is felvállalhatja (szélsőséges példák erre a befutó „garázszenekarok”, akik mondjuk a YouTube segítségvel lesznek híresek), de valójában nincs életképes üzleti modell egy kreatív társaság számára: a kiadói rendszer ezer sebből vérzik, új meg még nincsen.
Page szerint átmeneti állapotban vagyunk: az nem igaz, hogy a kiadók kevesebbet keresnének a digitális világban, ám a veszély nem itt van, hanem ott, hogy a zenei örökség véges, s vajon a jövőben sikerül-e olyan üzleti modelleket alkalmazni, amelyek új alkotások létrehozására motiválják a kreatív embereket – hiszen ha nem termelődik új érték, nem lesz mit eladni, megvenni, ellopni, lemásolni, meghallgatni, megnézni. A hagyományos kiadói rendszerben az alkotók alapozhattak a szisztémára, ám kérdés, hogy a jövőben milyen távlataik lesznek – s nem csak a kiadóknak, a zenészeknek, hanem nekünk, fogyasztóknak is.
