Kiemelkedő 2006-os eredményt produkált az Alerant Zrt.

A cég mai közleménye szerint a (2006-ban a régió leggyorsabban fejlődő fiatal cégének választott) Alerant Zrt. a tervezett 30–40 százalékos bevétel-növekedést felülmúlva, 1,6 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 48 százalékos növekedést jelent az előző év 1,08 milliárd forintos árbevételéhez képest.

A vállalatnál a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is jelentősen, mintegy 20 százalékkal növekedtek az alkalmazásfejlesztésből és -integrációból származó bevételek. Különösen magas, 160 százalékos volt a növekedés a termékeladásoknál. Ezen belül is elsősorban a BEA-termékek értékesítése emelkedik ki, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a magyarországi telekommunikációs, pénzügyi és ipari terültek piacvezető vállalatai a BEA magas rendelkezésre állású integrációs és portálmegoldásai mellett döntöttek. Ezen kívül e vállalatoknál erősödött a szolgáltatásorientált architektúrák (SOA) kialakításának igénye, melyekhez a BEA teljes körű eszközkészletet kínál.

Az Alerant a BEA Systems hazai disztribútoraként és technológiai központjaként átfogó szolgáltatásportfolióval rendelkezik a BEA-termékekhez kapcsolódva. Termék- és fejlesztéstámogatási szolgáltatásaira különösen nagy igény mutatkozott 2006-ban, 85 százalékkal nőtt az e területből származó bevétel.

Az elmúlt év eredményeit alapul véve, az Alerant 2007-ben további növekedésre számít. Különösen erős emelkedést várnak a SOA-megoldások területén. „Az elmúlt évben jelentősen nőtt a cégek érdeklődése a szolgáltatásorientált technológia iránt” – mondta el a bejelentés kapcsán Szabó Tamás, az Alerant Zrt. ügyvezető igazgatója. „Az Alerant, mely itthon az elsők között kezdett el foglalkozni a SOA-technológiával, az elmúlt évek alatt elismert szakértőjévé vált e területnek. 2006-ban már több, köztük egy európai szinten is kiemelkedő SOA-projektben vehettünk részt, s idén további megrendelések várhatóak” – tette hozzá.

Azóta történt

Előzmények