Az idén 20 éves Albacomp Rt. stratégiai csoporttal bővítette konzultációs üzletágát. A részleg az alkalmazásfejlesztési és rendszerbevezetéshez, üzleti intelligenciához kapcsolódó tevékenység mellett ezentúl stratégiai informatikai tanácsadási szolgáltatásokat is nyújt ügyfeleinek. A konzultációs üzletág, ezen belül az újonnan megalakult informatikai stratégiai csoport alapvető célkitűzése, hogy valóban átfogó, magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítson mind az üzleti szféra, mind pedig az államigazgatás szereplői részére – áll a társaság közleményében.
Deme Csaba, az Albacomp Rt. kereskedelmi és marketing vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a vállalat egyre nagyobb hangsúlyt fektet szolgáltatási portfóliójának bővítésére, ennek szellemében hozták létre tavaly a konzultációs üzletágat, majd most az informatikai stratégiai csoportot. „Az új csoporttal szemben nagyok az elvárásaink: nem csupán az ebből a területből származó árbevétellel számolunk, hanem azzal is, hogy munkájuk révén a többi üzletág árbevétele is növekedni fog” – tette hozzá Deme.
Konzultációban erősít az Albacomp
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Albacomp
Azóta történt
-
Együttműködik az Albacomp és a CA
A Computer Associates rendszerfelügyeleti megoldásait forgalmazza a pc-gyártó.
Mérleg 0
Előzmények
-
Rekordárbevétel az Albacompnál
A számítógépgyártó a szomszédos országok piacait is megcélozta.
Mérleg 0
-
Regionális méretű nagyvállalattá nőne az Albacomp
Interjú az idén 20 éves PC-gyártó vezetőjével.
Mérleg 0
-
Megháromszorozta uniós eladásait az Albacomp
Tavaly több mint 700 millió forintos exportbevételt ért el a PC-gyártó.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Politika
- EA Sports WRC '23
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
- Ezek a OnePlus 12 és 12R európai árai
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Elektromos (hálózati és akkus) kéziszerszámok, tapasztalatok/vásárlás
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- CASIO órák kedvelők topicja!
- További aktív témák...