Az Albacomp Rt. a héten frissítette Albacomp Activa FlexServer termékcsaládját. Az új FlexServer 100, 200, 300, 400, 500 és az RM 100, 200, 300 sorozat szerverei a legújabb, 800 MHz-es rendszerbuszt használó Intel Xeon processzorokra épülnek, és képesek kezelni a PCI Express szabványú bővítőkártyákat. A székesfehérvári PC-gyártó a FlexServer termékekhez országos értékesítési és szervizhálózatot, valamint 3 év garanciát biztosít, külön megállapodások keretében pedig 3 év garantált helyszíni javítást, illetve távfelügyeleti lehetőséget nyújt.
Deme Csaba, a társaság kereskedelmi- és marketing vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy mivel a FlexServer termékcsalád egy új termék a piacon, elégedettek a tavaly értékesített 50 darabbal, és az idei évre is csupán 200 szerver eladásával számolnak. Ugyanakkor középtávon e szegmenst fontos területnek tartják, ezért még a következő negyedévben új modellekkel bővítik a FlexServer termékcsaládot.
Az Albacomp egyben bejelentette, hogy tagja lett az Intel Enterprise Server Acceleration Allience (ESAA) szervezetnek, melynek fő célkitűzése, hogy megkönnyítse a különböző szerverkonfigurációk összeállításának menetét, és a tagok számára elérhetővé tegye a különböző gyártói minősítéseket.
Az Albacomp hisz a szerverekben
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Albacomp
Azóta történt
-
Együttműködik az Albacomp és a CA
A Computer Associates rendszerfelügyeleti megoldásait forgalmazza a pc-gyártó.
Mérleg 0
-
Új kereskedelmi vezér a VirusBusternél
Bölcsföldi László az Albacomptól igazolt az it-biztonságtechnikai céghez.
Mérleg 0
Előzmények
-
Újabb kartellgyanú a közbeszerzésben
A GVH szerint a hazai it-cégek előre lezsírozták a pályázatokat.
Társadalom 3
-
Konzultációban erősít az Albacomp
Informatikai tanácsadást is nyújt a székesfehérvári PC-gyártó.
Mérleg 0
-
Rekordárbevétel az Albacompnál
A számítógépgyártó a szomszédos országok piacait is megcélozta.
Mérleg 0
-
Regionális méretű nagyvállalattá nőne az Albacomp
Interjú az idén 20 éves PC-gyártó vezetőjével.
Mérleg 0
Percről percre
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Ötletek, javaslatok, hogy még jobb legyen a PH! lapcsalád
- Autós topik
- Futás, futópályák
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Bestbuy játékok
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Házimozi haladó szinten
- Mobil flották
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
- További aktív témák...