Jövőre kevesebb támogatott informatikus hallgató, a részösztöndíj megszűnhet

Jövőre újabb kemény megszorításokra készülhetnek mind az egyetemek, mind az egyetemisták, mivel a teljes támogatású férőhelyek számát összesen több mint nyolcezerrel vágnák vissza a tavalyihoz képest, a részösztöndíjat pedig megszüntetnék több stratégiainak tartott (agrár, informatikai, műszaki, természettudományos) képzésnél is – áll a origo.hu által megszerzett, a jövő évi felsőoktatási keretszámokról szóló előterjesztésben, amelyet mai ülésén tárgyal, illetve fogadhat el a kormány.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkárságán készült november 20-i keltezésű, vagyis kedden véglegesített tervezet szerint az alapképzésben a tavalyi 31 790-el szemben mindössze 24 780 diák tanulmányát finanszírozná teljes egészében az állam, vagyis csak az alapképzésben hétezer hallgatóval kevesebbet vehetnének fel ilyen feltételekkel az intézmények. A tavalyi elosztással ellentétben a részösztöndíjas helyeket nem egyes képzési területekhez csoportosította az államtitkárság, hanem hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő, illetve gyesben vagy gyedben részesülő hallgatóknak (4000 helyet), kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó diákoknak (500-at), valamint Magyarországon tanuló külföldiek részére (500) különítette el.

Az új elosztás azzal jár, hogy az agár-, az informatikai, a műszaki, és a természettudományos képzésekben nem lesz állami résztámogatás, vagyis akit nem vesznek fel állami ösztöndíjas helyre, az e preferált területeken is csak költségtérítéses formában tanulhat majd 2013-ban. (Tavaly összesen 15 500 részösztöndíjas hely volt e négy képzési területen.)

A tervezet megemlíti, hogy az állami ösztöndíjas helyek drasztikus létszámcsökkentésével, illetve egyes esetekben megszüntetésével a társadalmi egyeztetés során a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája sem értett egyet.

Azóta történt

Előzmények