A múlt hét végén az IT café is közölte azt a kiáltványt, melyet a szegedi Fodor Zsolt, informatika szakvezető tanár, illetve a kisteleki Molnár Péter programozó, informatikatanár jegyeznek, és amelyet akkor közel nyolcvan, azóta több mint száznyolcvan, az oktatásban dolgozó informatikus írt alá. A felhívás lényege: az új kerettantervek szerint olyan radikális mértékben csökken az informatikaórák száma a közoktatásban, hogy az a színvonal katasztrofális visszaeséséhez fog vezetni.

Hosszú hétvége jött, így nem nagyon volt alkalmunk utánajárni a dolognak, de igyekszünk ezt pótolni. Először a szöveg szerzőit kértük fel írásbeli interjúra. Ők készségesen válaszoltak kérdéseinkre. A problémák igen összetettek, sokkal bőségesebb tárgyalást igényelnének, itt most főként a hír topikjában kialakult konverzációra igyekeztünk reagálni.

A téma körüljárását még folytatjuk.

Mielőtt a kiáltványban megfogalmazott állításokat elemeznénk részleteiben, szeretném, ha kommentálnák azt, hogy miképp reagáltak olvasóink az IT café oldalán is megjelent szövegre. Lapunk olvasói döntő részben az informatikával szoros kapcsolatban álló emberek: diákok, hallgatók, már dolgozó informatikusok. Épp ezért lepett meg, hogy a hír topikjában olvasható hozzászólásokból gyakorlatilag hiányzott a szakmai szolidaritás, függetlenül attól, hogy mennyire megalapozottak az önök által megfogalmazott panaszok. Tudom, hogy a több ezer olvasóból a megszólalók nem tekinthetőek reprezentatív mintának, ám engem megdöbbentett, hogy a hozzászólásokat írók többsége alapjában véve helyesnek tartja azt, ami ellen tiltakoznak. Önök is meglepődtek? Ennyire kizárt kaszt az informatikatanároké?

Molnár Péter: Nem hiszem. Egyszerűen az elmúlt évtizedek oktatása nem az informatikusképzésről szólt az iskolákban (most sem). Alapvetően sokáig nem is voltak informatikatanárok, hiszen ez a szakma nem is létezett még 15-20 évvel ezelőtt. Mivel a fórumozók többsége informatikus lett, így teljesen érthető a keserűség, amit abban az átmeneti rendszerben érezhettek. Ráadásul notóriusan összekeverik a közismereti (általános) informatikai képzést a szakmai informatikai képzéssel.

Fodor Zsolt: Nem a szakmai szolidaritás, hanem a tématartás hiánya zavart. Gyakorlatilag fel sem fogták, hogy mi ellen tiltakozunk jelenleg. „Akkor sem ért semmit, amikor én tanultam, tehát felesleges”: ez volt a hozzászólások többségének lényege. Holott a gond alapvetően az előírt tananyag mennyisége és annak megtanítására szánt szűkös időkeret között feszülő ellentmondás.

Egyébként oktatási kérdésekben jellemző a „bezzeg az én időmben” hozzáállás, amely nem függ iskolai végzettségtől.

Az informatikát tanítókat nem kell zárt kasztnak tekinteni, a tantárgy viszont különleges. Sok olyan ismeretet kell átadnunk, amelyről sokan úgy gondolják, hogy birtokukban van. Természetesen lehetséges, hogy így van, azonban ez sokszor tévedés. Egy tanítási gyakorlatot végző – egyébként jól felkészült – hallgatóm, aki szövegszerkesztést tanított 9. évfolyamon gyakorló tanítása során, nyilatkozott úgy: „Mielőtt elkezdtem volna tanítani, azt hittem, jól tudok szöveget szerkeszteni. Ma már nem gondolom.” Pedig már középiskolásként is tanult szövegszerkesztést, és előtte két évig vezetett ilyen kurzust nem informatika szakos társainak.

A másik, nagyon sok hozzászólásban feltűnő elem, hogy a kommenteket írók (talán szakmai elfogultságuk miatt), mintha elfeledkeznének arról, hogy itt nem a jövendő informatikusainak képzéséről van szó, hanem a közoktatás egészéről, vagyis arról, hogy a közoktatásban résztvevő diákok milyen informatikai alapismereteket szereznek az általános iskolában, illetve a középiskolában. Azokról van szó, akik később csak mint felhasználók találkoznak számítógépekkel, alkalmazásokkal, szolgáltatásokkal.

MP: Lásd az előző megjegyzésem.

FZS: Ez így van. Olyan tudásról van szó, amit mindenkinek meg kell szereznie, függetlenül iskolán kívüli lehetőségeitől.

A harmadik, véleményem szerint igen komolyan veendő trend a topikban, hogy a megszólalók roppant negatív véleményt alkotnak az informatika oktatásáról, az informatikát oktató tanárokról. Habár a kifogásaik nem újak, hiszen ezeket a közhelyszerű állításokat a modern tömegoktatás bevezetése óta ismerhetjük, legyen szó bármilyen tanárról és bármilyen oktatási rendszerről, azért nem szabad szó nélkül elmenni mellette. Minek tulajdonítják ezt a lesújtó véleményt, mely – legalábbis a topikban – általános? Mennyire szubjektív ez a szomorú kép – netán csak azok szólaltak meg, akiknek ilyen-olyan bajuk volt ezzel –, és mennyire utal valódi problémákra?

MP: Az informatika oktatása a következőkből tevődik össze:

• képzett tanár: egyre több a szakirányú végzettséggel rendelkező tanár, de óriási az elszívó ereje a sokkal jobb, piaci fizetést nyújtó állásoknak
• kötelezően tanítandó anyag: a kerettanterv 3-5 évente változik, az informatika viszont sokkal gyorsabban. A kicsi óraszám miatt az újdonságokra nem sok idő jut, ha jut egyáltalán. Ez sajnos egy nehezen feloldható ellentmondás, s valószínűleg emiatt „mérgelődtek” a fórumozók, hiszen ők friss információt szerettek volna kapni
• technikai feltételek: ez a legrosszabb. A legutolsó állami fejlesztés 1997-ben volt. Az elmúlt évben több iskola is hozzájuthatott modern számítógépekhez a TIOP-os pályázatokon. Ám ekkor is gond, hogy az iskolák elenyésző részében volt rendszergazda, így az eszközök karbantartása, illetve működtetése az informatikatanárra maradt. Márpedig a rendszergazda<>informatika tanár.

FZS: Akik az IT cafét olvassák, biztosan az átlagosnál érdeklődőbbek voltak, ezáltal többet tudtak. Akár még egy jól felkészült tanárnál is egy-egy területen. Lehet, hogy ebből vonnak le ilyen következtetést.

Természetesen nem szabad elhallgatni, magam is találkozom olyan diákkal, aki – bár volt informatikaórája – nem hozott tudást magával. Ez lehet a diák, és lehet a tanár hibája. Sőt, lehet egy harmadik ok is… amelyet nem olyan egyszerű nevesíteni. Ha az iskola nem tudott szakképzett informatikatanárt biztosítani. Aki kénytelen volt bemenni, az a gyerek számára az informatikatanár, és kész. Pedig nem tehet róla, hogy ilyen helyzetbe hozták.

(Két éve Makón, tavaly Szegeden kerestek informatika szakost az utolsó pillanatban is. Az iskolának nincs igazán eszköze pótolni a boldogulását másutt kereső tanárt. Az üzleti szférából nem tud magasabb fizetésért elcsábítani senkit.)

De térjünk rá magára a kiáltványra egy hosszú kérdésben, hogy szétszálazhassuk a problémákat. Először is: mit jelent az, hogy informatikaoktatás? Ebben önöknek mint informatikát oktatóknak jórészt meg van kötve a kezük, hiszen a Nemzeti Alaptantervben megfogalmazták a koncepciót. Ezek szerint – kivonatosan idézve – :

„Az információ megszerzéséhez, megértéséhez, feldolgozásához, alkotó  alkalmazásához szükséges ismeretek, készségek elsajátítása elengedhetetlen. […] A tanulóknak gyakorlatot kell szerezniük a különböző kommunikációs technológiák használatában annak érdekében, hogy a dinamikusan változó kommunikációs környezetben eligazodjanak, tudatosan és felelősen éljenek az információszerzési és interaktív lehetőségekkel. Az oktatási rendszernek tehát lehetővé kell tennie, hogy a tanulók megismerkedhessenek az információs technológiákkal, valamint az információkezelés jogi és etikai szabályaival. […]A tanulóknak meg kell ismerniük az információk és a gondolkodás összefüggéseit, az informatikai környezet egészségre gyakorolt hatását, a túlzott használat ártalmait, valamint az információs technológia használatának legális kereteit. A multimédia kommunikációban betöltött szerepe egyre jelentősebb, így az írott szöveg mellett az informatika tanítása során az audiovizuális elemekkel is foglalkozni kell.”

És talán a leglényegesebb célkitűzés pedagógiai szempontból: „Az informatikaoktatás célja a praktikus alkalmazói tudás, a készség- és képességfejlesztés mellett a logikus, algoritmikus gondolkodás és a problémamegoldás tanítása. A műveltségi terület fontos feladata, hogy felkészítse a tanulókat az informatikai eszközök, információforrások önálló és csoportos használatára.

Az informatika műveltségterület fejlesztési céljai akkor valósulhatnak meg, ha az egyes tantárgyak, műveltségterületek tanítása és a tanórán kívüli iskolai tevékenységek szervesen, összehangolt módon kapcsolódnak az informatikához. Az informatika műveltségterület egyes elemeinek elsajátíttatása, a készségek fejlesztése, az informatikai tudás alkalmazása tehát valamennyi műveltségterület feladata.”

Nagyon szép szavak, ám gyakorlati alkalmazásuk minimum problematikus. A szövegben is utalnak rá, hogy kétséges, egy kifejezetten informatikát oktató tanárnak mindebből mivel is kell foglalkoznia. Ezt hogyan látják?

MP: Az informatika tantárgy tanítása nem egyezik meg az informatika alkalmazásával.

Javaslom, hogy nézzenek meg egy informatika érettségi feladatsort. Komplex feladatok, melyek gondolkodás, alkotó tevékenység nélkül nehezen megoldhatóak.

Ha nagyon konkrétan kellene leírnom, akkor a következőt tenném:

Biológiaórán akkor adjon a tanár olyan feladatot, melyben egy prezentációt kell készíteni, ha

• informatikaórán már vették a prezentációkészítés alapjait, a diákok megismerték egy prezentációkészítő program használatát
• a biológiaórán van lehetőség számítógép használatára

Történelemórán akkor kapjanak a diákok internetes forráskereséses feladatot, ha

• informatikaórán már vették az internetes keresés alapjait
• a történelemórán van lehetőség számítógép (internet) használatára

Ha ez nem így történne, akkor

• biológiaórán a szükségesnél sokkal hosszabb ideig tartana a prezentáció elkészítése, vagy a biológiatanárnak kellene megtanítani az alapokat. (Nincs rá idő! Nincs elég gép sem a termekben! Az az iskola, ahol a termekben van 1 db internettel ellátott tanári számítógép, az már fejlett iskola!). Ezen kívül mindez még egy veszélyt hordozna magában: mégpedig, hogy a hibás prezentációkészítés rögzülne a diákokban
• történelemórán a keresés sokáig tartana, hiszen nem ismerik a diákok a hatékony keresés módszereit. A gépszám itt is problémás

Mindezek nagyon pontosan időzített kerettanterveket igényelnének, az informatikával egyeztetett tanterveket!

FZS: Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a NAT informatika műveltségterületének egyik kidolgozója lehettem. A rész bevezetője egy általános leírás, amely a szakmai célokat a hétköznapi ember számára érthetően próbálja megfogalmazni. Igen erős terjedelmi korlátok voltak, így sikerült. A dokumentum keretet ad, az egyes tudnivalók arányait, a szükséges tudás mélységét a kerettantervnek kell megadnia. Az anyagot még tervezet korában az informatikatanárok széles köre megismerhette (levelezési lista, tanári konferencia).

Az informatika alapvetően eszköz és nem cél. A többi tárgy által igényelt tudást kell biztosítania a diákok számára. Ebből adódik, hogy az ismeret átadása és begyakoroltatása inkább az informatika tárgyhoz, a tudás végleges rögzítése annak rendszeres alkalmazásával pedig a többihez kötődik.

Az előző felvetéshez kapcsolódva teszem fel a legfontosabb kérdésemet: az a legnagyobb gondjuk, hogy egy ma kiemelkedően fontos területen csökken az óraszám a közoktatásban, vagy pedig az, hogy a lehetséges kevés órában túl sok anyagot kellene megtanítani – netán a kettő kombinációja?

MP: Ezen szakmai fórumokon is vitatkoztunk, illetve a következő egyetértésre jutottunk: ez a kerettanterv úgy, ahogy van, rossz. Lehetne azt mondani, hogy kevés az óraszám, lehetne azt mondani, hogy ennyi anyagot nem lehet megtanítani ennyi idő alatt, lehetne azt is mondani, hogy a NAT-ban megfogalmazott ismeretek hiányoznak, illetve mi nem találjuk, hogy hol melyik tantárgyban kellene megtanítani. Tehát tartalmilag és óraszámilag is elfogadhatatlan.

Sajnos hiába emelnék meg az óraszámokat, bizonyos tartalmak hiányoznának. Tehát a többi tantárgyat is át kellene dolgozni emiatt. Úgy, ahogy van, rossz.

FZS: Természetesen szeretnék sok órában sok dolgot megtanítani. Azonban itt nem az a kérdés, hogy én mit szeretnék. Ugyanakkor azt is állítom, hogy bármilyen kevés órában lehet hasznos ismeretet átadni, de nem csökkenthetem az anyagot tantervi kötöttségek miatt.

Azonban adott a NAT, amely középiskolában 360-432 órára méretezett tartalmat ölel fel. Ezt elfogadták még az előző tanév vége előtt. Most pedig ezt kellene megtanítani 72/144 órában. Ez nem megy.

Megnézve a változásokat: valóban olyan nagy gond, hogy az általános iskola alsó tagozatában nem lesz informatikaoktatás? Ezen a ponton jómagam egyetértenék a tervezőkkel, én is fölöslegesnek tartom ebben a korosztályban a kiemelt informatikát.

MP: Felhívásunkban az általános iskolai csökkenés kiolvasható. A legkisebb mértékű. Az eddigi 4,5 óráról 3 órára csökkentették. Az alsó tagozatból „eltávolítható” az informatika oktatása, de akkor egészen 7. osztályig más tantárgyakban sem fordulhat elő az informatika alkalmazása, ugyanis 6. osztálytól lesz csak informatikaoktatás, így előtte nincs mire alapozni.

Csak egy példa, nem pontos a példa, csak szemléltetni szeretném a gondokat.

Fizikából addig nem lehet olyan anyagot tanítani, amihez hatványozás kellene, amíg matematikából nem tanulják a hatványozást.

Jelenlegi állapotában a kerettanterv elvárja a fizikatanártól, hogy tanítsa meg a hatványozást!

FZS: A táblázatban összevetést csináltunk. Nem azt mondtuk, hogy jó vagy nem jó, feltüntettük a tényeket. Megint a NAT-ra tudok hivatkozni: az ismeretanyagot valahol meg kell tanítani. Vannak más tárgyakba ágyazottan informatikatartalmak, de a leírtak nem mindegyike szerepel. Ha a hiányzó tartalmat beépítik valahova és megtanításának eszközbeli feltételeit is tudják biztosítani, legyen úgy. Ha nem, akkor meg kell nézni, hogy csinálták eddig.

Egy nagyon fontos kérdés szerintem az is – és ez láthatólag a hír topikjában szintén elkerülte a hozzászólók figyelmét –, hogy mi a helyzet az úgynevezett digitális szakadékkal. Habár a mobil eszközöknek és a rettenetesen erős divattrendeknek hála, gyakran olyanoknak is van valamiféle digitális eszközük, akik egyébként csak nagy nehézségek árán tudják ezt megszerezni, ám nem véletlen, hogy az Európai Unió is aggódik amiatt, hogy széles rétegek szakadhatnak le, anyagi és társadalmi okokból kimaradnak a digitális forradalomból, és ezzel további hátrányokat „szereznek”. A szakadék mélységének csökkentésére az egyik legjobb módszer az állami közoktatás lehet, ahol – legalább minimális szinten – lehetséges a hátrányok lefaragása. Érzékelnek hasonló gondokat szakmai gyakorlatukban?

MP: Egyértelműen. Nem mindenki rendelkezik otthon számítógéppel, internettel. Nincs hol megtanulnia előre az ismereteket, nincs hol gyakorolnia. A csökkentett óraszám tovább fogja növelni e diákok hátrányát.

FZS: Az, hogy a legmodernebb tévén nézi valaki a sorozatokat vagy a tudományos ismeretterjesztő műsorokat, a hozzá eljuttatott „ismeretanyag” szempontjából nem döntő jelentőségű. Szerintem az informatikatudásnak csak egy kis része kapcsolódik a megemlített mobil eszközök birtoklásához. Nagyon sok eszköz kezelése általános elveken alapul, így a tulajdonlás gyakorlottá tehet a kezelés terén, de hiánya nem okoz behozhatatlan hátrányt – legalábbis középiskolában, mivel az informatika oktatása nagyban enyhíti a problémát. Ha a tananyag csak elektronikusan állna rendelkezésre – és itt nem az informatikára gondolok – akkor ez sokkal nagyobb gond lenne.