Küzdelem az IVSZ elnöki székéért

Tavaly októberben az Informatikai Vállalkozások Szövetsége elnöki posztjáról a gazdasági miniszteri bársonyszékbe távozott Kóka János, így a szövetség a héten tartandó közgyűlésén új elnököt kíván választani. A pályázók listáján jelenleg öt elnökjelölt és 18 elnökségi tagjelölt szerepel, várhatóan ők szállnak versenybe az elnöki cím és a 11 elnökségi poszt elnyeréséért. (Kóka távozása után ügyvezető elnökké a ScanSoft-Recognita Rt. vezérigazgatóját, Reszler Ákost választották.)

A pályázók egyike Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, aki jelenleg az IVSZ Multinacionális Osztály és a Szoftver Szakcsoport vezetője. Vahl szerint a szövetség az elmúlt években jó imázst szerzett, ám egyes alkotóelemei eltávolodtak egymástól. A jövőben agresszívebb, fókuszált kommunikációt kíván megvalósítani a magyar SAP-vezér, mivel véleménye szerint elsődleges cél, hogy az informatikát a gazdasági és politikai döntéshozók egy tényleges versenyképességi tényezőnek tekintsék.

Czakó Ferenc, a Synergon Informatika Rt. társalapítója és elnöke szerint vissza kell állítani az it-ágazat gazdaságon belüli húzószerepét, s emellett szükséges az ágazat elismertségének, szerepének növelése a gazdasági és társadalmi fórumokon. A szektor egyértelmű célja, hogy a fejlesztése önálló operatív programként jelenjen meg a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ben. Emellett tovább kell javítani az ágazat versenyképességét, például foglalkoztatási ösztönzőkön keresztül, amire néhány szomszédos országban már van jó példa.

Laufer Tamásnak, az Albacomp Rt. vezérigazgatójának az egyik célja exportösztönző rendszer kialakításának és a magyar informatikai vállalatok uniós integrációjának elősegítése. Véleménye szerint komoly problémát jelent, hogy a legtöbb IVSZ-tagvállalat nem is tudja, hogy miért van benn a szervezetben, amin javítani a célok jobb kommunikálásával, illetve ezzel együtt a tagok végrehajtásba való bevonásával lehetne. Laufer szerint mindenképpen szükséges növelni az informatika súlyát a kormányzat és a civil szféra munkájában egyaránt, hiszen így mind a döntéshozókat, mind pedig a végrehajtókat hozzá lehet segíteni az informatikában rejlő lehetőségek megértéséhez.

Kovács Zoltán, a Kirowski Rt. vezérigazgatója szerint új stratégiára van szüksége a szövetségnek. Szerinte eddig az IVSZ eddig csupán "hangos" volt, a jövőben jobb volna, ha eredményes lenne. Mindezt többek között a kis és középvállalatok hatékony érdekképviseletével és az IVSZ szervezeti reformjával érné el, annak érdekében, hogy az IVSZ a tagok felé valódi szolgáltató szervezetté váljon.

Sajnálatos módon többszöri megkeresésünkre sem sikerült elérni az ötödik jelöltet, Vinkovits Lászlót (T-Systems Hungary). Az ő programjáról csupán lapzártánkkor, az IVSZ által kiadott, s a szövetség honlapján olvasható közleményben értesültünk, így ezt most nem állt módunkban közölni.

Azóta történt

Előzmények