Önerőből mennek a CeBIT-re a magyar cégek

Holnap nyitja a kapuit a CeBIT, a világ legnagyobb informatikai és kommunikációs technológiai (ICT) vására. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is 12 magyar cég képviselteti magát a CeBIT-en, amelyek többsége, nevezetesen az Adaptive Recognition Hungary, a BalaBit, a Kürt Rt., a MINOR Rendszerház, az ONLINET, a SEMOPS, az SPB és a 77 Elektronika már az előző évben is állított standot.

Úgy tűnik, az idén a magyar vállalatok inkább saját szervezéssel mennek ki a vásárra, ugyanis a kijutásuk támogatásával kapcsolatban az Informatikai Vállalatok Szövetségének (IVSZ) egyik képviselője a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy ebben az esztendőben a cégek nem jelezték feléjük a támogatási igényüket. Ahhoz viszont, hogy az IVSZ valamilyen módon támogatni tudjon egy ilyen nemzetközi vásáron való részvételt, legalább öt cégnek kellene azt kérelmeznie. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Kht. részéről pedig egyelőre a jogi háttér tisztázatlansága vet korlátot a támogatásnak – mondta az ITDH egyik képviselője. Bár a támogatási feltételeket már kidolgozta a szervezet, azok érvényesítéséhez azonban még szükség van egy, a kiállítási támogatásokat szabályozó rendelet jóváhagyására is – tudta meg a gazdasági lap.

Azóta történt

Előzmények