Leépít és előre menekül a Zynga

A Facebookos játékairól (pl. Farmville, Mafia Wars) ismert Zynga tavaly nyár elején rogyott meg látványosan, az akkorra 2500 fősre duzzadt játékfejlesztő vállalat ugyanis későn eszmélt a (mobil)piaci változásokra, és bevétele gyors ütemben kezdett csökkeni, míg működési költségei ehhez képest már túl magasak voltak. Marc Pincus alapító és akkori vezérigazgató ezért átszervezésbe kezdett, bezárta a dallasi, Los Angeles-i és New York-i stúdiókat, és elbocsátotta az akkori dolgozói létszám ötödét, 520 főt. Pincus egy hónappal később lemondott vezérigazgatói pozíciójáról, utódja, Don Mattrick a Microsofttól érkezett, ahol 2007-től az Xbox divíziót vezette.

A Zynga most újabb leépítést jelentett be, ezúttal 314 főt, teljes létszámának 15 százalékát küldi el, amitől 33-35 millió dollár megtakarítást remél 2014-ben. A vállalat egyúttal felvásárolja a 12 éve alapított, jelenleg 260 fős NaturalMotiont, az Euphoria játékmotor és a Clumsy Ninja iOS-es játék fejlesztőjét. A vételár 527 millió dollár, ebből közel 391 milliót készpénzben, a fennmaradó részt pedig részvények formájában egyenlítik ki.

A Zynga pénzügyi eredményei 2013-ban látványosan romlottak, a bevétel 32 százalékkal 873 millió dollárra csökkent, a nettó veszteség 37 millió volt. Az online játékokból származó bevétel 34 százalékkal 759 millió dollárra csökkent, a reklámokból pedig 114 millió dollár folyt be, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. 2014-re nézve a cég további bevételcsökkenéssel számol, becslése szerint az évet 760-810 millió dollár közötti forgalommal fogja zárni.

Előzmények