Legális marad a letöltés

Tegnap a Parlament elfogadta az új szerzői jogi törvényt, amelyből kivették az igazságügyi tárca eredeti tervezetében szereplő, az internetes letöltés és a letöltők büntethetőségét kimondó rendelkezéseket. Amint az MTI beszámolójából kiderül, e passzusok törlését két szocialista és egy MDF-s képviselő is javasolta, és az erről szóló módosító indítvány ellen egyedül az SZDSZ-frakció szavazott egységesen. Az internetes letöltés megítélése tehát az új törvény szerint sem változik: az magáncélú másolásnak minősül, amelyért az adathordozók árába épített jogdíj kompenzálja a jogtulajdonosokat.

Amint arról korábban írtunk, az eredeti törvénytervezet kivette volna a szabad felhasználás köréből a zenék és filmek olyan másolását (a letöltés is másolásnak minősül természetesen), ahol az ember „tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a többszörözés nem jogszerűen létrejött műpéldányról vagy a nyilvánossághoz nem jogszerűen közvetített műről történik.”. Vagyis a „letölteni szabad” alapelv úgy változott volna, hogy letölteni csak akkor szabad, ha nem jogsértő a forrás. Bírálói szerint azonban ez a rendelkezés nem volt egyértelmű, és túl tág teret engedett volna a bírói jogértelmezésnek.

Azóta történt

Előzmények