Nem ítéljük el az illegális szoftverek használatát

Súlyos vétségnek tekinti a felnőtt magyar lakosság a számítógépekről, a számítógépes hálózatokról, illetve az internetről történő lopást – derül ki a Szonda Ipsos 2009. május havi felméréséből. A kutatás érdekessége, hogy miközben a számítógépes visszaéléseknek ezt a módját komolyan elítélik a válaszadók, addig a szoftverek, operációs rendszerek illegális használatának, valamint a zenék és filmek letöltésének megítélése jóval kevésbé negatív. (A vizsgálatban félrevezető módon „illegális letöltés”-ről kérdezték a embereket a közvélemény-kutatók, holott Magyarországon a tartalomletöltés jogilag törvényesnek minősül – a szerk.)

A kutatás adatai azt mutatják, hogy a 18 éves és annál idősebb magyar lakosság kétharmada hallott már a különböző számítógépes hálózatok rendszerébe betörő, azt jogtalanul használó crackerekről. A biztonsági rendszereket kijátszó személyekről főként az a vélekedés alakult ki, hogy tudásukat rossz célokra: adatlopásra, bűncselekmények elkövetésére használják, vagy egyszerűen csak így akarnak maguknak hírnevet szerezni. Kevesebben gondolják úgy, hogy e felhasználók jó ügyet is szolgálhatnak: tevékenységükkel a számítógépes rendszerek biztonsági hibáira világítanak rá.

A reprezentatív kutatás során összesen 13 előre megadott emberi cselekedetet értékeltek a válaszadók. A minősítésekből az is kiderül, hogy a közvélemény alapvetően mélyen elítéli a lopás szinte minden fajtáját. A felnőtt magyar lakosság súlyos bűncselekménynek tekinti a más vagyonának, vagyontárgyainak eltulajdonítását, a személyes adatok illetéktelen megszerzését, illetve azt is, amikor valaki más szerző munkáját a sajátjaként tünteti fel. A kutatás eredményei összességében arra utalnak, hogy a 18 éves és annál idősebb emberek annál szigorúbban ítélnek meg egy vétséget, minél inkább egy másik személy ellen irányul az (például táska eltulajdonítása, mások személyes adatainak megszerzése, stb.).

2006-ban már készült egy hasonló jellegű kutatás, akkor 9 negatív cselekményt értékeltek a válaszadók aszerint, hogy mennyire tartják azokat súlyosnak. 2006-ban is a más táskájának eltulajdonítását (4,46) tekintették a legsúlyosabbnak a felmérés résztvevői, míg a második helyen a titkos adatok megszerzése állt (4,30). E bűntettek most is az élen végeztek, de most valamivel rosszabb a megítélésük.

Azóta történt

  • Heti száz bejelentést kap a BSA

    A szervezet megvonta az első félév mérlegét. A hazai iroda adta a tippet a rekordméretű warezrazziához.

  • BSA: nagy fogás Németországban

    Ezer számítógépen futott illegális szoftver, amiért most 1,1 millió eurót fizet a lebukott cég. Mindig anonim bejelentés alapján indul a vizsgálat.

Előzmények