A legdrágább ajánlattal nyert a Synergon

A Synergon nyerte a fővárosi tűzoltóság bevetésirányítási rendszerének szállítására kiírt tendert. A társaság – mutat rá mai cikkében a Népszabadság – a közbeszerzési eljárásban részt vevő három pályázó közül úgy lett befutó, hogy a legdrágább, 186,5 millió forintos ajánlatot tette. A másik két induló, az EADS konszern, valamint a rendszert jelenleg üzemeltető Professzionál Informatikai Zrt. jóval kevesebből, 133, illetve 107 millió forintból oldotta volna meg a feladatot.

A napilap tendenciózusan szövegezett írása szerint a pályázatokat két független szakértő osztályozta, és „a bírálók meglepően nagy összhangban mondták a magyar informatika vállalkozás megoldását kidolgozottabbnak, magasabb színvonalúnak és jövőbe mutatónak – egyszerűen tökéletesnek.” A második helyre rangsorolt EADS-ajánlatot a nem megfelelő dokumentáció miatt pontozták le, és azért, mert a cég nem tudott az egyébként általa szállított egységes digitális rádiókommunikációs rendszerhez (EDR) megfelelő bevetés-irányítási rendszert csatolni. A Professzionál pedig az értékelés szerint gyenge műszaki színvonalú, elavult koncepciót adott be.

A Népszabadság szerint ha akár az EADS, akár a Professzionál néhány ponttal jobb értékelést kapott volna, az olcsóbb ajánlat miatt megnyerte volna a tendert. A vesztesek – írja a lap – fontolgatják, hogy megtámadják az eredményt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

Azóta történt

Előzmények