Nincs baj a Microsoftnál sem

Christopher Liddell
Christopher Liddell

Tegnap a piac várakozásait enyhén túlszárnyaló számokat jelentett első üzleti negyedévére a Microsoft. Bár a növekedés a szeptember 30-án véget ért trimeszterben viszonylag szerény volt, és a globális pénzügyi válság miatt a kereslet alakulása nehezen kiszámítható, a világ legnagyobb szoftvergyártója láthatóan biztos lábakon áll.

Az árbevétel 15,06 milliárd dollár volt, 9 százalékkal több, mint egy éve, és magasabb az elemzők várta 14,8 milliárdnál, a profit pedig 2 százalékkal, 4,37 milliárd dollárra emelkedett. Chris Liddell pénzügyi vezérigazgató értékelése szerint az időszak összességében nagyon jól alakult, bár szeptember végén láthatóan enyhült a kereslet. A jelenlegi helyzetben rendkívül nehéz megjósolni a piaci folyamatokat – tette hozzá –, de mindenképpen forgalomnövekedést várnak a karácsonyi szezont is magában foglaló második negyedévre.

Az üzleti divízió – melynek fő terméke az Office – 20 százalékkal, 4,95 milliárd dollárra növelte árbevételét, és hasonlóan a várakozások felett teljesített az internetes üzletág is, amely kitűzött 11 százalék helyett 15 százalékkal nőtt (igaz, itt a veszteség is megduplázódott). Az Xboxért felelős részleg bevétele csak 6 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbi adathoz képest: ennél jóval meredekebb, 26 százalékos zuhanást várt a cég, mivel a tavalyi első üzleti negyedévben jött ki a valódi kasszasikernek bizonyuló, Halo 3 című játék.

A jövő mozgásban van

Nem brillírozott viszont a Windowsért felelős divízió: ez a várt 6 százalék helyett csak 1,9 százalékkal növelte forgalmát, amit a Microsoft a nyomott árú operációs rendszerekkel szállított netbookok népszerűségével magyarázott. A várakozásoknál valamivel gyengébben teljesített a szerverszoftveres üzletág is.

Az elemzők úgy látják, hogy a Microsoft a több évre szóló vállalati licencek miatt sok riválisánál jobb esélyekkel vészelhet át fájdalommentesen egy elmélyülő válságot. A vállalat ettől függetlenül elővigyázatos, és 500 millió dollárral tervezi lefaragni a költségeit a marketing- és utazási kiadások, valamint a toborzás visszafogásával.

Liddell szerint ha a legpesszimistább forgatókönyv valósul meg, akkor is tudják 7 százalékkal növelni az árbevételt az üzleti évben (tavaly a bővülés 18,2 százalék volt), de ha az optimistább, a növekedés 10 százalék is lehet. A jellemzően konzervatív prognózisokat adó Microsoft most 64,9-66,4 milliárdos dolláros árbevételt jelez előre, amely valamivel kevesebb, mint a piac által várt 66,7 milliárd.

Azóta történt

Előzmények