Csak átmeneti gyengélkedés volt a Google életében a tavalyi negyedik negyedév, amikor az internetvállalat – tőzsdei pályafutása során először – gyengébben teljesített az elemzői várakozásoknál – legalábbis ezt mutatják az első negyedév tegnap közzétett számai. Az év első három hónapjában a nettó nyereség 592 millió dollárra, részvényenként 1,95 dollárra nőtt az egy évvel korábbi 369,2 millióról, miközben a forgalom közel a duplájára, 2,25 milliárd dollárra emelkedett.
Az internetvállalat árbevételének gyakorlatilag egésze reklámokból folyik be. A partneroldalakkal megosztott 723 millió dolláron felül a cég a saját oldalain 1,5 milliárd dollár forgalmat ért el – ez utóbbi 97 százalékkal több az egy évvel ezelőtti értéknél. A Wall Street mind az árbevételt, mind pedig a profitot alábecsülte, nem véletlen, hogy a Google-papírok árfolyama közel nyolc százalékkal lódult meg a jelentés közzétételét követően.
Eric Schimdt elnök-vezérigazgató felettébb elégedett volt a negyedéves számokkal, főként mivel – mint fogalmazott – „számításaink szerint minden kulcspiacunkon növeljük a részesedésünket”. A comScore Media Metrix piackutató adatai szerint a vállalat jelenleg az amerikai keresőpiac 42,7 százalékát birtokolja (egy éve még 36,4 százalékon állt), miközben mind a Yahoo, mind pedig a Microsoft veszített részesedéséből. A Google rapid növekedését jól illusztrálja, hogy az elmúlt negyedévben 1100 új alkalmazottat vett fel – azaz naponta átlagosan egy tucatot –, és ezzel 6800 főre növelte dolgozóinak létszámát.
Szorongatják az eBayt
Közel 5 százalékkal csökkent az eBay Inc. részvényárfolyama, miután a legnagyobb online aukciós portált üzemeltető kaliforniai cég bejelentette: nettó nyeresége az első negyedévben a 35 százalékos árbevétel-növekedés ellenére az egy évvel korábbihoz képest 3,1 százalékkal, 248,3 millió dollárra csökkent – írja a Napi Gazdaság. Az árbevétel közel egynegyedét az online pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó PayPal szállította, amely ügyfelei számát 9 millióval, 105 millióra, forgalmát pedig 44 százalékkal, 335 millió dollárra növelte. Megközelíti a 100 milliót a tavaly vásárolt Skype internetes telefoncég felhasználóinak száma is, a divízió forgalma 42 százalékkal, 35,2 millió dollárra emelkedett. A profitcsökkenésért nem kis részben az online aukciós piacon élesedő verseny okolható: közvetítő szolgáltatással már az Amazon és Google is jelentkezett, és (kiber)teret követel magának több dél-koreai cég is. A verseny élesedését az eBay részvényárfolyama is tükrözi: a kurzus öt év szárnyalás után tavaly 26, az idén eddig már több mint 10 százalékot esett.
Magához tért a Google
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Optimista az Amazon
Az online bolthálózatot üzemeltető cég nyereségét a növekvő költségek fogták vissza.
Mérleg 0
-
Programozóversenyt hirdet a Google
A Code Jam Europe pénzdíjas versenyen keresi a legjobb európai kódereket a keresővállalat.
Közösségi média 0
-
A Microsoft megvenné az eBayt?
Lapértesülések szerint a szoftveróriás egy jelentős akvizícióval venne revánsot a Google-ön az AOL-ügylet miatt.
Mérleg 11
-
Újfajta webes vásárlás a Google-től
A keresőóriás nem kíván versenyezni a PayPallel, inkább a maga útját járja.
Mérleg 3
Előzmények
-
Nem okozott csalódást a Yahoo
A cég oldalait világszerte több mint félmilliárdan látogatják. Jól sikerült az első negyedév.
Mérleg 0
-
Elindult a Google Calendar
Lassan hozzá kell szoknunk, hogy személyes adatainkat nem az otthoni PC-n, hanem egy internetes nagyvállalat szerverein tároljuk.
Közösségi média 22
-
Tőzsdeoldalt indít a Google
A most induló Google Finance-szel szemben a rivális Yahoo! piacvezető oldalának több mint tízéves előnye van.
Közösségi média 0
-
Felturbózza keresőjét a Microsoft
Ha nem is fél éven belül, de a szoftvervállalat örömmel beérné az internetes keresők piacán ma még nagy előnnyel vezető Google-t.
Közösségi média 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- Poco X6 Pro - ötös alá
- Óra topik
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- Júliustól kötelező biztosítást kell fizetni egyes rollerek után is!
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Politika
- Indiában startolt a Poco X6 és X6 Pro
- További aktív témák...