Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft. néven céget alapított hazánkban a Google – írta szombati számában a Népszabadság. A magyar vállalat vezetői az anyavállalat első vonalából kerültek ki: a kft. ügyvezetői posztját tölti be George Reyes pénzügyi vezérigazgató, David C. Drummond üzletfejlesztési alelnök és Nikesh Arora, a cég európai tevékenységéért felelős alelnöke is. A napilap úgy tudja, hogy a viszonylag magas – 25 millió forintos – törzstőke és az előkelő vezetőség ellenére nem várható kiterjedt magyarországi tevékenység a cégtől, melynek székhelye megegyezik könyvvizsgálója, a BDO Kontroll címével. A Google honlapján jelenleg egyetlen budapesti állásajánlat szerepel: a cég adatközpontjába keres rendszergazdát.
Azóta történt
-
Mobiltelefonon is keres a Google
A Google Local programmal GPS nélkül böngészhetünk térképet.
Távközlés 0
-
Induló kisvállalkozásokra csap le a Google
A keresővállalat cégestül veszi meg az ígéretes technológiai fejlesztéseket.
Mérleg 0
Előzmények
-
Jobban keres a Google
Rekordbevétel és ugrásszerű profitnövekedés a harmadik a negyedévben.
Mérleg 0
-
Tovább aprítja egymást a Microsoft és a Google
Államközi jogi bújócska a volt Microsoft-vezető körüli perben.
Mérleg 8
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest