Magyar rendszergazdákat keres az IBM

A székesfehérvári Videoton Ipari Parkban működő informatikai szolgáltató egységéhez 250 felsőfokú végzettségű, magasan kvalifikált, úgynevezett IT-system supervisort, rendszergazdát keres az IBM – erősítették meg a NAPI Gazdaság információit a megyei munkaügyi központban.

Mint azt közölték, az álláskeresésre vonatkozó ajánlatokat a cég néhány nappal ezelőtt már írásban is eljuttatta a központhoz. A diplomával és nyelvtudással rendelkező leendő munkatársakat elsősorban a pénzügyi, a beszerzési, a humán, illetve úgynevezett "call center" programok kidolgozására és működtetésére kívánják felvenni. Mindezzel lehetővé válik, hogy az ügyfelek az üzleti folyamatokra összpontosíthassanak, a profiljukba nem illő tevékenységet pedig az IBM-re bízzák.

A munkaerő-felvétellel kapcsolatban a cégnél csak annyit közöltek, hogy az része az IBM közelmúltban meghirdetett magyarországi fejlesztési programjának. Paál Péter, az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatója még március elején jelentette be, hogy a multinacionális cég jelentős mértékben bővíti hazai szolgáltatási üzletágát. Erre a célra 6,5 milliárd forintot költenek, s több ütemben összesen 700 új munkahelyet teremtenek. A gazdasági lap információi szerint az IBM csupán néhány napja jelezte igényét, ám az állások felére már jelentkeztek, s sokat már be is töltöttek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IBM

Azóta történt

Előzmények