Mint arról nemrég beszámoltunk, a többszörös botrány kirobbanása és a pozitív eredménnyel járó vizsgálatok után a Magyar Telekom vezetése komoly intézkedéseket vezetett és vezet be. A társaság legutóbbi közleménye részletezi a vizsgálat megállapításait, s tételesen felsorolja a feltárt hiányosságok orvoslása és a jövőbeni hasonló esetek megelőzése érdekében meghozott határozatait.
Az el nem végzett munkákra kötött álszerződések okozta kár és a vizsgálatot iratmegsemmisítéssel akadályozó dolgozók ügye ráirányította a figyelmet a vállalat belső ellenőrzésének gyenge pontjaira, ezért „a Társaság bizonyos, a belső kontrollok, valamint a megfelelőségi és irányítási modell javítását célzó helyesbítő intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek megvalósítása jelenleg is tart. Ezen intézkedések keretében a Társaság elsőként elhatározta a Magyar Telekom Csoport Megfelelőségi Igazgatói pozíció létrehozását, amely vezető közvetlenül a Társaság gazdasági vezérigazgató-helyettesének, a Felügyelő Bizottságnak és az Audit Bizottságnak tartozik jelentéstételi kötelezettséggel. Ennek az új pozíciónak a létrehozásával párhuzamosan a Társaság áttekinti szabályzatait és elindít egy átfogó megfelelőségi képzési programot, amelynek témái a Társaság Etikai Kódexére, a bennfentes kereskedésre vonatkozó szabályozásra, az iratmegőrzés szabályozásra, szabályozói kérdésekre, valamint az egyesült államokbeli külföldi korrupcióellenes gyakorlatról szóló törvényre fókuszálnak.”
Második intézkedésként a Magyar Telekom felülvizsgálja a beszerzéssel kapcsolatos belső kontrollfolyamatait, beleértve a leányvállalatoknál működő összes SAP-rendszerhez való hozzáférést.
A következő új intézkedés, hogy a vállalat felülvizsgálta a vállalati összeolvadásokra és akvizíciókra (M&A) vonatkozó folyamatait. Ezek után minden M&A-ügyletet az igazgatóságnak kell jóváhagynia, és az Audit Bizottság ezekről féléves jelentéseket kap.
Utolsóként közzétették, hogy a vállalat igazgatósága a továbbiakban is hozhat döntést vagy tehet javaslatot bármely felsővezetőnek a vizsgálat tárgyát képező négy szerződéssel kapcsolatos érintettségével kapcsolatban.
A botrány és az átfogó vizsgálatok miatt a Magyar Telekom 2005-ös pénzügyi jelentései késtek, s ennek következtében más, leányvállalati jelentések is késtek és késhetnek; eddig a Magyar Telekomra 12 millió Ft bírságot róttak ki ezek miatt. A cég ezért tájékoztatta a vizsgálatról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét és Igazságügyi Minisztériumát, és kapcsolatban áll a fenti hatóságokkal a vizsgálatot érintő információcsere érdekében.
Magyar Telekom: Kontroll
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Magyar Telekom Nyrt.
Azóta történt
-
Hullanak a fejek a Magyar Telekomnál
A vezérigazgató-csere után távozik az egyik vezérigazgató-helyettes is.
Távközlés 0
-
Ellopták a Magyar Telekom kábeleit, de már folyik a helyreállítás
A Magyar Telekom szakemberei már dolgoznak, hogy a tegnapi bűncselekmény miatt bekövetkezett károkat helyreállítsák.
Távközlés 19
Előzmények
-
Megtöbbszörözi az ADSL-sebességet a Telekom
A 2-3 megabites letöltést kínáló csomagok akár 8 megabitesre is gyorsulhatnak jövőre.
Távközlés 712
-
Rendet raknak a Magyar Telekom háza táján
Másfél milliárddal kisebb nyereség a Telekomnál. – Elküldték az adatmegsemmisítő dolgozókat.
Mérleg 0
-
Magyar Telekom: Straub távozása a feltétel?
Straub Elek távozása a Magyar Telekom auditált mérlegének feltétele – derül ki a Manager Magazin most megjelent számából.
Távközlés 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Subaru topik
- Fogyjunk le!
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Disney+
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Háztartási gépek
- Ötletek, javaslatok, hogy még jobb legyen a PH! lapcsalád
- Reklámblokkolók topikja
- További aktív témák...