A Magyar Telekom 2005-ös működési nyeresége 1,8, nettó eredménye 1,56 milliárd forinttal csökkent a gyorsjelentésben közölthöz képest.
A Magyar Telekom határidőre közzétette december 21-i közgyűlésének előterjesztéseit, valamint beszámolt a még mindig folyamatban lévő vizsgálat állásáról. A társaság 2005-ös működési nyeresége a korábban közzé tetthez képest csaknem 1,8 milliárddal, 133,4 milliárd forintra esett, nettó eredménye pedig 1,56 milliárd forinttal, 78 milliárd 564 millióra csökkent. A gyorsjelentés a vitatott szerződések közül kettőt – 1,1 milliárd forint értékben – aktivált költségként tartalmazott – a társaság most ezeket a kifizetéseket költségként számolja el, ami az esetleg felmerülő adófizetési kötelezettséggel együtt 1,3 milliárd forinttal növeli a működési kiadást.
A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a szerződéseket nem teljes egészében a szerződéskötés belső vállalati folyamatának megfelelően kötötték, és arról sem sikerült megbizonyosodni, hogy a Magyar Telekom által fizetett ellenértékért a társaság megfelelő értéket kapott – fogalmaz a cég közleménye. A profitcsökkenés mindemellett csak részben róható fel a szabálytalan szerződéseknek, ehhez hozzájárult egy idei bírósági döntés, amely megsemmisített egy még tavaly, az Egyetemes Távközlési Támogatási Alappal és a T-Mobile Magyarország kötelezettségeivel kapcsolatban született ítéletet. Mivel a változás 2005-höz kapcsolódik, ennek 400 milliós negatív hatását is érvényesítették a közgyűlés elé terjesztendő eredmény-kimutatásban.
A Magyar Telekom beszámolt a vizsgálat megindulása óta meghozott intézkedésekről is. Úgynevezett helyesbítő intézkedéseket vezettek be a tanácsadói szerződések ellenőrzési folyamatainak fejlesztésére, ideértve egy új irányítási modell megalkotását. Leváltották a Crnogorsi Telekom igazgatósági tagjait, illetve a vizsgálatok akadályozása érdekében az adatok megsemmisítését kezdeményező dolgozók munkaszerződését felbontották. Emellett a közeljövőben bevezetnek egy szélesebb körű, helyesbítő intézkedésekről szóló programot, melyet még november 8-án hagyott jóvá az igazgatóság. Felülvizsgálják az akvizíciók és a beszerzések folyamatát, és új belső ellenőrzési rendszert vezetnek be. A december 5-i igazgatósági ülés ezen túl a belső ellenőrzés további fejlesztéséről is határozott.
Rendet raknak a Magyar Telekom háza táján
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Magyar Telekom Nyrt.
Azóta történt
Előzmények
-
Magyar Telekom: Straub távozása a feltétel?
Straub Elek távozása a Magyar Telekom auditált mérlegének feltétele – derül ki a Manager Magazin most megjelent számából.
Távközlés 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest