A Novell Magyarország ma bemutatta a Suse Linux Professional 9.3 magyar verzióját. A honosított változat két, összesen közel 1100 oldalnyi szakkönyvet, valamint magyar nyelvű telepítési támogatást tartalmaz, ára bruttó 19 990 forint. A dobozban található szoftver magyar felhasználói felülettel, telepítő- és rendszerfelügyeleti eszközökkel került az üzletekbe és az operációs rendszer mellett szinte minden olyan alkalmazást tartalmaz a szövegszerkesztőtől és webböngészőtől a képkezelő és zenelejátszó szoftverig, amire az otthoni felhasználóknak szüksége lehet.
A Novell szerint az új csomagnak jók a kilátásai a nemzetközi és a hazai piacon, hiszen Linux egyre népszerűbb. A szoftvergyártó az IDC Hungary statisztikáira hivatkozva állítja, hogy a magyarországi teljes desktop pc-eladásokból 2004-ben 16,5 százalék volt a Linux részesedése, ami 37,7 százalékos éves növekedést jelent, míg a szerverek 18,1 százalékát értékesítették a nyílt forrású operációs rendszerrel – ez pedig 54 százalékos bővülésnek felel meg.
Már magyarul is tud a Suse Linux 9.3
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Novell
Azóta történt
-
A „Szöcske” összeköti a Microsoft és Linux fejlesztőket
A .Net fejlesztők a jövőben Linux alá is dolgozhatnak.
Szoftver 1
-
Linuxos ajánlat a HP–Novell párostól
Klasztereket használó nagyvállalatoknak és intézményeknek készültek az új csomagok.
Szoftver 0
-
Linuxra települnek az ügyfélkapcsolati megoldások
Együttműködésről döntött a Siebel Systems és a Novell.
Mérleg 0
Előzmények
-
Leépítésekre kényszerülhet a Novell Európában
A létszámcsökkentés főként a SUSE Linux-divíziót érinti.
Mérleg 4
-
Linuxosítás a német vasútnál
A Deutsche Bahn megkezdte informatikai rendszerének nagyszabású korszerűsítését.
Szoftver 0
-
A Novell nem félti a NetWare-t
A szoftvervállalat szerint a Microsoftnak több félnivalója van.
Szoftver 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Meggyi001: A Lidl Silvercrest kenyérsütő jó?.........Jelentem:Jó!
- Politika
- Azonnali informatikai kérdések órája
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Milyen program, ami...?
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Windows 10
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Xbox Series X|S
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...