Mától Cisco Expo Budapesten

A Cisco Systems Magyarország idén – ezúttal a budapesti MOM Parkban – nyolcadik alkalommal rendezi meg a Cisco Expót, az év legnagyobb hálózati konferenciáját és kiállítását, az iparág szakembereinek és döntéshozóinak egyik legjelentősebb hazai szakmai fórumát. A ma megnyílt kétnapos rendezvény célja, hogy a legfrissebb hálózati, informatikai és üzleti információkat eljuttassa a hazai vállalatok, kormányzati, önkormányzati és oktatási intézmények vezetőihez és technológiai szakembereihez.

Ezen az eseményen mutatkozott be Paul Mountford, a Cisco Systems új regionális elnöke is, aki előadásában gyakorlati példákkal szemléltette az innovatív technológiák és az internet szerepét a vállalati és kormányzati hatékonyság növelésében. A technológiai szekciók keretében az IP-telefónia és videokommunikáció, a hálózatbiztonság, a hálózati infrastruktúra és az adatközpontok, valamint a szolgáltatói hálózatok újdonságai kerülnek bemutatásra, míg az üzleti szekciókon a különböző gazdasági szektorok, a kormányzat, az önkormányzatok és az oktatás számára nyújtott megoldások kerülnek napirendre. Az előadásokat a Cisco Systems, illetve nemzetközi és hazai partnerei – többek között a KFKI-LNX Hálózatintegrációs zrt., a T-Systems, a BT, az IBM Magyarországi Kft., a HP Magyarország Kft., az S&T Magyarország Kft., továbbá az APC és a Trend Micro –, valamint a Cisco megoldásokat alkalmazó cégek vezetői és szakemberei tartják.

Azóta történt

Előzmények