A rendőrök bezárták a Megauploadot, az Anonymous bosszút áll


Kim "Dotcom" Schmitz

Az amerikai szövetségi hatóságok magyar idő szerint csütörtök este jelentették be, hogy leállították a világszerte ismert és használt tárhelyszolgáltató és fájlmegosztó oldalt, a hongkongi székhelyű Megauploadot, vezetőit pedig letartóztatták, mivel az a gyanú merült fel, hogy szerzői jog által védett termékeket terjesztettek közvetítőként illegálisan egy nemzetközi bűnszövetkezet keretében: a „Mega Conspiracy” az igazságügyi minisztérium szerint „egyike az Egyesült Államok történetében a legnagyobb szabású, szerzői joggal kapcsolatos bűnügyeknek”.

A bírósági felhatalmazással, az igazságügyi minisztérium és az FBI által közösen, nemzetközi segítséggel végrehajtott akció keretében négy embert vettek őrizetbe Új-Zélandon, köztük az oldal alapítóját, Kim Dotcomot (Kim Schmitz), három további gyanúsítottat még keresnek. A hét vezetőt (Dotcomon kívül három németet, egy szlovákot, egy észtet és egy hollandot) öt bűncselekménnyel, köztük bűnszövetkezetben elkövetett, a szerzői jogi törvényt megsértő tettekkel, illetve pénzmosással vádolják. A vád szerint a gyanúsítottak a Megaupload és a kapcsolódó oldalak működtetésével az előfizetési díjak és a hirdetések útján önmaguknak 175 millió dollár hasznot termeltek, miközben a jogtulajdonosoknak 500 millió dolláros kárt okoztak.

Megaupload

A Megaupload ügyében a nyomozás egyébként már két éve megindult, és a mostani akció alapjául szolgáló vádirat is már két hete megszületett. Az összehangolt rajtaütések során tegnap kilenc országban 20 helyen tartottak házkutatást, körülbelül 50 millió dollár értékben eszközöket, emellett számtalan szervert foglaltak le, és 18 domént elérését tették lehetetlenné (köztük van például a Megaclick.com, a Megapix.com, a Megavideo.com, a Megaporn.com és a Megapay.com is).

Mega Indictment

A Megaupload az egyik legnépszerűbb a kategóriájában: napi ötvenmillió látogatója volt, adatforgalma a becslések szerint a teljes netes forgalom négy százalékát tette ki, és 150 millió regisztrált tagot számlálhattak.

Az egyébként is forró helyzetben – egy nappal korábban zajlott le az új szerzői jogi törvények elleni, milliókat megmozgató civil és iparági tiltakozás – a reakciók sem késtek: a letartóztatások bejelentése után néhány órával az Anonymous nevű mozgalom magukat hacktivistáknak nevező szimpatizánsai támadást indítottak az igazságügyi minisztérium, a Universal Music, a filmes jogkezelő Motion Picture Association of America (MPAA), illetve a zenei jogkezelő Recording Industry Association of America (RIAA) honlapjai ellen, és sikeresen megbénították őket.

Azóta történt

Előzmények