Kiemelkedően sikeres volt az internetes sztrájk

Tegnap a Wikipedia kezdeményezésére, egyeztetések után sok ezer weboldal blokkolta 24 órára saját tartalmát, hogy így tiltakozzanak az amerikai törvényhozás előtt fekvő két új, a szerzői jogokkal kapcsolatos törvényjavaslat (Stop Online Piracy Act – SOPA, illetve Protect Intellectual Property Act – PIPA) ellen. Habár a hangos iparági és politikai ellenállás miatt már a múlt hét végén kiderült, hogy a SOPA mögül még a beterjesztői is kihátrálnak, így valószínűleg hivatalosan is visszavonják a beterjesztett változatot, a szervezők egyrészt az állami cenzúrára való törekvés látható jelei miatt, másrészt pedig azért, mivel a PIPA-javaslat még érvényben van, megtartották a tiltakozó akciót. A számtalan kis online vállalkozás részvétele ellenére a megmozdulásnak igazából az adott súlyt, hogy globálisan is vezető oldalak működtetői álltak az élére, így a Wikipedia mellett a Google is teljes mellszélességgel, saját kezdeményezésekkel is ringbe szállt, sőt Mark Zuckerberg a Facebook nevében szintén szimpátiáját fejezte ki.

SOPA

A Google párhuzamos akciója különösen sikeresnek mondható, ugyanis egy tiltakozó petíció aláírására kérték a felhasználókat, és egy nap alatt négy és fél millióan adták a nevüket a protestációhoz, mely fő érvként azt említi meg – ne feledjük, habár komoly nemzetközi hatásai lennének egy ilyen szigorú szerzői jogi szabályozásnak, azért mégis csak amerikai belügyről van szó –, hogy a várható, ésszerűtlen és káros tiltások miatt megtorpanna az online gazdaság fejlődése, ez pedig több millió munkahely megszűnéséhez vezetne el. A Google-éval párhuzamosan két civil szervezet is gyűjtött aláírásokat, nekik közel kétmillió támogatói nyilatkozatot sikerült szerezniük, illetve a Fehér Ház beszámolója szerint több mint százezren kérték a kormányzati honlapon keresztül Obama elnököt, hogy lépjen fel a törvénytervezetek ellen.

A javaslatot ugyan formálisan, hivatalosan még nem vonták vissza, de a Kongresszus szóvivője annyit elismert a The Washington Post újságíróinak, hogy a SOPA kapcsán tapasztalható megosztottság a képviselők között tovább erősödött, és az internetes akciók nyomán egyre többen szólalnak meg nyíltan a javaslat ellen (sajtóértesülések szerint hasonló tendencia látható a PIPA kapcsán is). Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a SOPA még igen korai fázisban van, az illetékes bizottság előtt fekszik, ezért meg kell várni a hivatalos határozatot.

Azóta történt

Előzmények