Kellemes meglepetés az AMD-től

Tegnap a tőzsdezárás utáni kereskedésben több mint 13 százalékot hízott az Advanced Micro Devices (AMD) részvényeinek árfolyama – a piac így hálálta meg a váratlanul erős harmadik negyedéves számokat. Noha a sunnyvale-i központú chipgyártó továbbra is veszteséges – ez sorban a nyolcadik mínuszos trimeszter –, mind az árbevétele, mind az eredménye messze felülmúlta a Wall Street várakozásait.

A szeptember 27-én véget ért harmadik negyedévben a vállalat forgalma 1,78 milliárd dollár volt, jóval több, mint az elemzők által prognosztizált 1,48 milliárd. A mínusz az egy évvel korábbi 396 millió és az elmúlt negyedév sokkoló, 1,19 milliárd dolláros szintjéről 67 millióra zsugorodott, ráadásul üzemi szinten – az egyszeri tételeket nem számolva – nyereségessé vált a működés. Az így kapott 80 millió dolláros, részvényenként 13 centes profit köszönő viszonyban sincs a szakértők átlagosan 39 centes mínusszal számoló, pesszimista előrejelzésével.

Tegnap 79 éves korában elhunyt Edwin Turney, az AMD egyik alapítója. Az 1929-ben született mérnök éveken át a haditengerészetnél szolgált, majd a Fairchild Semiconductorhoz igazolt. Itt 1969-ben Jerry Sandersszel és hat munkatársával együtt felmondott, hogy megalapítsa az AMD-t, ahol 1974-ig dolgozott értékesítési igazgatóként. Később kisebb félvezetőgyártó cégeknél és disztribútoroknál töltött be marketing- és értékesítési vezetői pozíciókat. Halálát agytumor okozta.

A vártnál erősebb árbevételhez hozzájárult egy technológialicencelésből befolyó, szokatlanul nagy összegű tétel: 191 millió dollárért adta el az AMD régebbi félvezetőgyártó berendezéseit egy orosz vállalatnak. De a számok még e tétel nélkül is jobbak a vártnál. Ez elsősorban a grafikus processzorok, főként a negyedév során bevezetett ATI Radeon HD 4000 sorozat erős forgalmának köszönhető – a GPU-kért felelős üzletág 55 százalékkal több chipet adott el, mint a hagyományosan gyenge, második trimeszterben. A mikroprocesszorok darabszám szerinti forgalma 26 százalékkal nőtt.

Dirk Meyer vezérigazgató a negyedéves számokkal rendkívül elégedett volt, ahogy azzal az új stratégiával is, melyet e hónap elején jelentettek be. E szerint a vállalatot arab befektetők segítségével néhány hónapon belül két részre osztják, az egyik egység a processzortervezéssel, a másik pedig a gyártással foglalkozik majd.

A jelenlegi, hagyományosan legerősebb negyedévre változatlan árbevétellel számol az AMD. „Nem tervezünk részesedést veszíteni, csupán óvatosak vagyunk” – kommentálta a bátortalan prognózist Meyer.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények