Megölte a lányát a tönkrement Xbox miatt

Az esküdtszék bűnösnek ítélte azt a philadelphiai férfit, akit 2006 őszén tartóztatott le a helyi rendőrség, miután felmerült a gyanú, hogy megölte tizenhét hónapos lányát. Az ügyészek a tárgyalás során bebizonyították, hogy Tyrone Spellman, akit különböző drogügyletei miatt korábban két államban is elítéltek, azért verte agyon a kislányt, mert az leverte az asztalról a videojátékot, amivel az apa naponta több órán keresztül játszott.

2006. szeptember 7-én balesethez riasztották a philadelphiai mentőket, akik egy háromtagú család lakásába kiérkezve holtan találták a tizenhét hónapos Alayiah Turmant. Bár a szülők azt állították, hogy kislányuk kiesett a gyerekágyból, a bonctani vizsgálat során kiderült, hogy Alayiah-t bántalmazták, halálát több, önmagában is végzetes koponyasérülés okozta. A rendőrség ezután vette őrizetbe a priuszos apát, aki bevallotta, hogy ő verte meg a kislányt.

Spellman a kihallgatás során elmondta, hogy épp az egyik kedvenc időtöltését jelentő, bátyjától kölcsönkapott Xboxszal játszott, amikor lánya az egyik irányító vezetékénél fogva lerántotta az asztalról a gépet. Ez annyira felbosszantotta az apát, hogy először többször arcon ütötte, majd a földhöz vágta gyermekét, aki belehalt sérüléseibe. Spellman ezután megpróbálta balesetként feltüntetni a kislány halálát.

Az esküdtek végül a bírósági tárgyalás során nem fogadták el a védelem fő érvelését, mely szerint az apa csak azért vallotta magát bűnösnek, hogy az akkor éppen a második gyerekkel várandós anyát, Mia Turmant védje. A férfi ügyvédje azt próbálta bizonyítani, hogy a gyerekét korábban elhanyagoló nő ölte meg Alayiah-t, ám kiderült, hogy az asszony aludt, miközben az eset történt, és nem járt a hálószobában, ahol a lánya holttestét megtalálták.

Miután az esküdtszék emberölés vádjában bűnösnek találta Tyrone Spellmant, a bíró 47 év börtönbüntetésre ítélte a férfit. Alayiah karján egyébként egy korábbi komoly sérülés nyomait is felfedezték a boncolás során, az azonban nem tisztázott, hogy ezt az apa vagy az anya okozta. A család azóta megszületett második gyermekét Philadelphia városa gyámság alá vette.

Azóta történt

Előzmények