Megújul a T-Systems Magyarország

Informatikai szolgáltató leányvállalati egyesítésével szervezte újjá a T-Systems Magyarország Zrt.-t a tulajdonos Magyar Telekom. A már korábban bejelentett terveknek megfelelően a KFKI Rendszerintegárciós Zrt. átnevezésével tavasszal megalakult hazai T-Systemsbe október 1-jétől beolvasztják az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt.-t, a Dataplex Kft.-t és az ISH Informatika Kft.-t., illetve a jövő évben a Daten-Kontor Kft.-t is. Ezzel Magyarország legnagyobb, teljes körű termékportfólióval rendelkező infokommunikációs szolgáltatója jön létre.

„Az egyesülést úgy terveztük meg és úgy hajtottuk végre, hogy 1+1 a végén több legyen, mint 2. Jó érzés azt látni, hogy mára mindez sikerült. Ezeknek a magyar sikertörténeteknek az egyesítésével az új cég szakmai kompetenciája nem egyszerűen összeadódott, hanem megsokszorozódott” – mondta el az egységes T-Systems Magyarország indulása alkalmából Budafoki Róbert vezérigazgató. A vállalatvezető az ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az új társaság éves árbevétele – mintegy 120 milliárd forint – annyi, mint a toplistán utánuk következő 6-8 versenytárs összesített forgalma. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy ilyen, az ügyfélkör IT-igényeit teljes mértékben lefedni képes integrált szolgáltató hazánkban eddig nem létezett, de a nemzetközi T-Systems-csoportban is ritka.

Az egyesített társaság több mint 1800 magasan képzett szakembert foglalkoztat, és közel 5500 ügyfelet szolgál ki. A vállalat 1700 magyar vállalkozással működik együtt szolgáltatói tevékenysége során, ez a szám a T-Systems Magyarország teljes beszállítói körének mintegy 85 százalékát teszi ki.

A T-Systems Magyarország a Magyar Telekom százszázalékos tulajdonú leányvállalataként nagyvállalati ügyfeleknek, a közigazgatásnak és intézményeknek nyújt a mindennapi működéshez elengedhetetlen távközlési és IT-infrastruktúra-, alkalmazásfejlesztési és rendszerintegrációs szolgáltatásokat.

Azóta történt

Előzmények