Az orosz versenyhivatal megszüntette a Microsoft ellen indított eljárást

A nyár elején számoltunk be arról, hogy Oroszország trösztellenes hivatala (Федеральная антимонопольная службa – FASZ) keresetet nyújtott be a Microsoft ellen, erőfölénnyel való visszaéléssel vádolták a céget a Windows terjesztése kapcsán.

A szervezet úgy vélte, hogy a Microsoft megszegte a monopolhatalmat korlátozó törvényeket, mivel a felmérések szerint az orosz piacon is egyeduralkodó Windows operációs rendszerek pozícióját használták ki: hiába van nagy igény a Windows XP-re mind önálló, mind előtelepített verzióban, ám az amerikai vállalat a Vista terjesztése miatt ezeket az igényeket piacpolitikájával semmibe veszi (vagyis leállította az XP-k árusítását).

A FASZ tegnap közleményben tudatta, hogy a vizsgálatot lezárták, s nem találtak bizonyítékot arra, hogy a Microsoft megszegte volna a trösztellenes törvényeket az XP árusításának megszüntetésével, sőt még mindig vannak olyan konstrukciók, amelyek keretében korlátozottan hozzá lehet jutni a Windows XP-hez.

Nyikolaj Prjanyisnyikov, a Microsoft Oroszország vezetője azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy bebizonyították a versenyfelügyeletnek a vád alaptalanságát, mivel a Vista megjelenése után, a 2008-as üzleti évben összesen 1,2 millió lokalizált XP-t adtak el az országban, s arra is felhívták a figyelmet, hogy az újabb, jobb és biztonságosabb megjelentetése, valamint azok propagálása a normál üzletmenet része, és például emiatt indítanak szeptember végén egy év végéig tartó akciót, melynek keretében az XP Home verziókat térítésmentesen lehet Vista Home Basicre és Home Premiumra frissíteni.

A FASZ ezt a vizsgálatot lezárta, s szeptember 10-én várható közlemény arról, hogy a laptopokra előtelepített Windowsok ügyében hol tart az eljárás.

Azóta történt

Előzmények