Európa legnagyobb félvezetőgyártója, a német Infineon Technologies AG tegnap bejelentette, hogy háromféle tartozékot szállít majd a Microsoft által gyártott Xbox 360-as játékkonzolhoz. Szakértői becslések szerint az ügylet értéke csupán 100-150 millió euró, azaz az Infineon éves árbevételének mindössze két százaléka, de az elemzők üdvözölték, hogy a társaság fontos hídfőállást szerzett a játékkonzolok gyorsan növekvő és magas nyereséget biztosító piaci szegmensében. Az áttörést jelentő bejelentés hatására ennek megfelelően emelkedni is kezdett az Infineon részvényárfolyama.
A Microsoft a szükséges alkatrészeket eddig a memóriachipek piacán világelső Samsungtól szerezte be. Az Infineon a biztonsági chipet, a memóriaegységet, illetve a vezeték nélküli játékvezérlő eszközt szállítja majd a Microsoft termékéhez. Az új chipekkel készülő Xbox a negyedik negyedévben kerül majd a piacra, és legegyszerűbb verziójáért 299 dollárt kell majd kifizetniük a vásárlóknak.
Az Infineon félvezetőit Németországban, Izraelben és Olaszországban fejlesztették ki, a gyártásra pedig a német cég franciaországi gyárában kerül majd sor. A videojátékok világpiaca 25 milliárd dollárra tehető, és iparági szekértők szerint jelentős felfutásra van lehetőség a Microsoft, a Sony és a Nintendo új konzolai piacra lépésével.