A mozikban tapasztalható sikerek is felerősítették azt a trendet, hogy a közelmúltban a 3D-s tévék fejlesztése előtérbe került (2010-ben 2,5 millió ilyen televíziót szeretnének eladni a gyártók). A háromdimenziós filmek élvezetének egyetlen – kissé kényelmetlen – problémája van: szükséges egy speciális szemüveg a térhatás érzékeléséhez. Sok helyen dolgoznak már azon, hogy vajon megoldható-e a 3D megjelenítése szemüveg nélkül, s ezek közül az egyik ígéretesnek tűnő vállalkozásról számolt be néhány napja egy konferencia kapcsán az MIT online lapja, a Technology Review.
A kutatást a Microsoft mérnökei, az alkalmazott tudományokkal foglalkozó csoport (Applied Sciences Group) tagjai végzik. A már korábbról is ismert koncepció megvalósítása során egy felülről lefelé vékonyodó lencsét („wedge lens”) fejlesztettek ki, mely kombinálva a háttérvilágítással a néző két szemének eltérő képeket küld, így hozza létre a térhatást: „A lencsénk igazán nagy újítása, hogy lehetővé teszi számunkra annak meghatározását, hogy hová érkezzék meg a kibocsátott fény” – fogalmazott tömören Steven Bathiche, a kutatócsoport vezetője. (A rövid bemutató videó a Technology Review oldalán nézhető meg.)
A képernyőkbe épített lencsékkel már folytak hasonló kísérletek, ám ezek esetében a nézőnek egy helyben kell maradnia, hogy a 3D-s hatást élvezni tudja, ha kicsit is elmozdul, a kép életlenné válik. A Microsoft megoldásának prototípusa ennél sokkal fejlettebb: a felhasználókat követő kamera segítségével egyszerre két nézőnek képes egy időben biztosítani a 3D-élményt, függetlenül attól, hogy azok hol vannak, vagyis elmozdulhatnak. (A másik oldalról nézve: a szokásos 2D-s filmek esetében használva ez a megoldás azt is lehetővé teszi, hogy négy nézőnek filmet közvetítsenek.) A projektorlencse igen vékony, ezért akár már a mai folyadékkristályos képernyőkbe is beépíthető – felül 11, alul 6 milliméteres.
A hagyományos lencsék – például a projektorokban – a fénykibocsátó pont és a fókuszpont között helyezkednek el – ezért szükséges egy ilyen megoldásnál nagy méretű eszköz, hogy követni tudják a nézőt. A „wedge lens” másképp működik: a fényt nem a levegőben „utaztatják el” a fókuszpontig, hanem magában a lencsében, így a kép igen rövid távolság megtétele után ott jelenik meg: a jel egy bizonyos törésszögben jó párszor visszaverődik, végül megjelenik a lencse előtt.
Az az ötlet, hogy a nézőket követő technológiával oldják meg a szemüveg nélkül élvezhető 3D-t, már nem új, ám az eddigi megoldások túl drágák, emellett használhatatlanul lassúak voltak, de a gépek teljesítményének növekedése, illetve áruk csökkenése ma már esélyt ad a költséghatékony megvalósításra – nyilatkozta a projekttel kapcsolatban Ken Perlin, a New York-i Egyetem számítástechnika professzora.
Azonban a nagy reményekre jogosító prototípus jelenleg még igen korlátozott lehetőségekkel rendelkezik: mindössze 20 fokos a látószöge, s egyelőre az látszik reálisnak, hogy a lencse formájának további alakításával ezt meg tudják duplázni. Az is gond még, hogy az átlagos LCD 240 Hz-es képfrissítése a két néző esetében négyfelé oszlik, így ők 60 Hz-es frissítéssel látják a képet, ami igen alacsony. (Ez utóbbi javítása érdekében a Microsoft már megkereste a gyártókat, hogy arra sarkallják őket: jóval nagyobb legyen a másodpercenkénti képfrissítés.)
