A hackerguru segíti az USA kormányát

Moss

Jeff Moss, a hackervilágban nagy tekintéllyel bíró szakember (fedőneve: Dark Tangent), a Black Hat és a Defcon alapítója múlt hét vége óta hivatalosan is segíti az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériumát (Department of Homeland Security – DHS), mivel Janet Napolitano, a hivatal vezetője pénteken feleskette, így Moss tagja lett a DHS tanácsadó testületének (Homeland Security Advisory Council – HSAC).

A HSAC 16 tagját az USA gazdaságának különféle területeiről kérik fel, hogy segítsék a nemzetbiztonsági törekvéseket, s a miniszter szerint hallatlan nyereség a számukra, hogy a világhírű szakembert meg tudták nyerni.

Ez a lépés sokakban vetett fel kérdéseket. A 39 éves Moss emblematikus figurája a hackermítosznak, annak a tevékenységnek, mely jellegéből adódóan mindig a törvényesség és törvénytelenség határmezsgyéjén egyensúlyozik. A kockázatok és sérülékenységek feltárása, a fanatikus, ám kárt sosem okozó, a személyes dicsőségre hajtó, illetve a közösség érdekeit szem előtt tartó hacker a maga teljességében gyakorlatilag csak az Egyesült Államokban létezik (mint közösségi mítosz, hiszen egyébként világszerte találhatunk ilyen szakembereket), ott hordozza ez a tevékenység bizonyos mértékig a „partizán", a „forradalmár", ugyanakkor a „civil jogvédő" jegyeit. Mossnak ez a lépése viszont némileg zárójelbe teszi eddigi tevékenységét, mivel (talán a „hazafiság" jegyében) a sztárhacker most egy olyan intézményhez csatlakozott, melyet sokan bírálnak a személyes szabadság korlátozása, illetve az állam érdekeit hiszterizáló tevékenységével kiszolgáló magatartása miatt.

Ugyanakkor azt sem szabad feledni, hogy a kiberháborúk, illetve egyáltalán, a kibervilág nemzetbiztonsági veszélyei miatt aggódó amerikai állami tisztviselők az elmúlt években egyre inkább érdeklődnek a hackerek tevékenysége iránt – bizonyítja ezt az is, hogy aktív toborzókampányt folytattak a hackerek között. Obama elnök kiberbiztonsági programja is ezt célozza többek között.

Érdekes a hackerkedésért öt évet börtönben töltött Kevin Mitnick véleménye is az esemény kapcsán. A Mosst nagyra tartó Mitnick ugyanis erre a pozícióra egy másik guru, Bruce Schneier jelölését várta. Igaz, Schneier közismert arról, hogy a kiberbiztonsági intézkedések jó részét egyszerű hisztériakeltésnek, eredmény nélküli politikai machinációnak tartja, s ez talán nem volt jó ajánlólevél.

Azóta történt

Előzmények