Feldarabolják a Motorolát


Carl Icahn (jobbra)

A Motorola Inc. ma bejelentette, hogy két részre osztják a vállalatot: a jövőben a mobiltelefonokat gyártó részleg külön cégként működik, a Motorola többi üzletága (hálózati megoldások, tévé set-top-boxok, modemek, vállalati fejlesztések stb.) pedig egy másik konglomerátumban.

A bejelentés nem éri váratlanul az iparági szereplőket, mivel a chicagói céget már jó ideje egyik milliárdos befektetője, Carl Icahn tereli a szétválás irányába, hogy fellendítsék az utóbbi időben mind jobban visszaeső mobilüzletágat, mely nem volt képes megismételni a Razr 2005/2006-os sikerét.

A vállalt vezetője, Greg Brown, mai közleményükben kijelentette, hogy a cég céljai nem változtak, mindössze hatékonyabbá kívánják tenni működésüket. Az átalakítási eljárás megindult, s ha minden rendben megy, 2009-ben véglegesítik a szétválást. A változások miatt a mobilüzletág új igazgatót kap majd, akinek a feladata az lesz, hogy visszanyerje a Samsungtól és megszilárdítsa a vállalat második helyét a világpiacon (a Nokia szinte megközelíthetetlenül vezet). A Motorola tavaly komoly veszteségeket szenvedett el, főleg a fejlődő országok piacán, s ennek következményeként nagy mértékű elbocsátások következtek, s a vezérigazgató, Ed Zander is kénytelen volt lemondani, majd ezt követően szinte teljesen lecserélték a menedzsmentet is.

Azóta történt

  • Kevesebb mobil fogy az Egyesült Államokban

    A tengerentúlon a második negyedévben 13 százalékkal csökkentek az eladások a consumer szegmensben.

  • Elbocsátások a Nokiánál

    A finn óriáscég 1700 alkalmazottjától válik meg, a leépítésektől 700 millió eurós megtakarítást várnak. A mobiltelefonok piaca közben egyre zsugorodik.

  • 1973. április 3.

    New Yorkban, az 56. utca és a Lexington Avenue sarkáról Martin Cooper lebonyolítja a világ első mobilhívását. Az ekkoriban a Motorolánál dolgozó Cooper a saját maga által tervezett, közel egykilós készülék (Motorola DynaTAC 8000X) prototípusáról első számú riválisát, a Bell laboratórium kutatásért felelős vezetőjét, Joel Engelt csörgette meg.

Előzmények