Elbocsátások a Nokiánál

A Nokia ma jelentette be, hogy a a mobilkészülék-piac zsugorodása és az eladások csökkenése miatt körülbelül 700 millió eurós (21 milliárd forintos) költségvisszafogásra kényszerül, melynek keretében az egész világra kiterjedő leépítéseket tart szükségesnek. A döntést a cég 1700 dolgozója bánja; a vállalat közleményében úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a készülékek kutatási-fejlesztési csoportjában, az értékesítési ágazatban, valamint a vállalati fejlesztésekkel és a globális támogatói hálózattal foglalkozó egységekben tevékenykedő munkatársak széke inog. A Nokia finn létesítményeiből legfeljebb 700 dolgozónak kell távoznia, korábban a skandináv területekről – igaz, ideiglenesen – 2500 főt bocsátottak el.
Szakértői várakozások szerint a mobiltelefonok piaca idén legalább 10 százalékkal fog zsugorodni; a fogyasztók visszafogottabban költekeznek, a kereskedők pedig igyekeznek minél kedvezőbb árat megszabni a készülékeknek, hogy a vevőket magukhoz csábítsák – az olcsóbb mobiltelefon kevesebb bevételt jelent a gyártócégnek, amely a kényelmetlen helyzetből jobbára csak a költségcsökkentésben látja a kiutat. A Nokia már januárban bejelentette, hogy biztosan elbocsát dolgozókat a cégtől, hiszen nettó profitja 70 százalékkal 576 millió euróra (17 millárd forint) zuhant, piaci részesedése pedig 37 százalékon állapodott meg, amely az előző negyedévhez képest 1, míg 2007 utolsó negyedévéhez viszonyítva 3 százalékos piacvesztést jelent.
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények