„Nem igaz, hogy készül az Ubuntuból táblagépekre szánt kiadás” – hűtötte le a múlt héten felröppent hír kiváltotta lelkesedést a népszerű Linux-disztribúciót fejlesztő cég alapítója. Mark Shuttleworth a Golem.de-nek adott interjújában elmondta: kollégája félreérthetően fogalmazott, „amiért elnézést kérek”.
Az Ubuntu fejlesztői egyáltalán nem dolgoznak tabletes verzión, csupán támogatják az „innovatív készülékeket” fejlesztő hardvergyártókat saját, Linux-alapú operációs rendszereik elkészítésében. „E gyártók átveszik az Ubuntu magját, a kernelt, az infrastruktúrarétegeket és néhány alkalmazást, majd a saját szoftverükkel összegyúrják ezeket” – mondta. Az ilyen rendszerek aztán számos újszerű eszközre kerülnek fel, például videostreamelő készülékekre és persze tabletekre is. „Tehát készülnek olyan táblagépek, amelyekben Ubuntu-komponensek találhatók, de ez nem az Ubuntu táblagépes kiadása” – hangsúlyozta a vállalatvezető.
Bár a táblagépek szegmensét izgalmasnak tartja, Shuttleworth szerint az eladott személyi számítógépek oroszlánrésze változatlanul „szétnyitható” gép, tehát notebook és netbook lesz, ezért a cég ezekre koncentrál. Kiemelt figyelmet fordítanak a netbookos kiadás új felhasználó felületének, a Unitynek a fejlesztésére, amely az Ubuntu alapítója szerint igazi áttörés lesz. A másik hangsúlyos terület a dualboot-környezetbe szánt Ubuntu Light, amely pedig egy gyorsan betöltődő, lecsupaszított verzió.